Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

36 tárgyak előadása közben is alkalmat kerestünk, hogy a reánk bízott növendékek­ben az eleven, élő isten-hitet kialakítsuk. Az eleven hit pedig belekapaszkodik a szeretet útján a megismert Istenbe s meggyőződésünk, hogy ez a szeretet megóvja növendékeinket az erkölcsi bukástól, kiengesztelődésre vezeti a tévelygőt és állandó­sítja a visszaszerzett kegyelmi életet. Megragadtunk tehát minden eszközt, amely az Opus Dei-re irányíthatta növendékeink figyelmét. S ez a törekvésünk — Istennek hála — gazdag termést hozott. Hétköznapokon, a tanítás előtt, majdnem minden diák megjelenik a szentségi Krisztus előtt, vasárnaponként pedig legalább 100—120 növendék veszi magához az Élet Kenyerét. A felsős diákok intenzívebb liturgikus nevelése céljából kéthetenként közös missa recitata van, azaz a növendékek közös­sége felel az áldozatot bemutató papnak. A misehallgatásnak ez a módja nemcsak jobban megismerteti a szentmise részeit, de mélyebb élménnyé teszi a részvételt a tevékeny bekapcsolódás által. Ifjúságunk bencés szellemének ápolására nov. 5-én megültük Szt. Imre hercegnek, az első bencés tanítványnak az ünnepét, nov. 2-án pedig Czuczor Gergely sírjánál az elhúnyt bencéstanárok szellemének áldozott inté­zetünk diáksága. Dec. 8-án fényes ünnepséggel hódoltunk Szűz Anyánk, a bencések Gyönyörűsége -előtt, az éjféli misén pedig új és régi diákok, szülök s az intézet jó­barátai egyesültek a földre szállt Szeretet imádásában olyan nagy számban, hogy kápolnánk befogadóképessége szűknek bizonyult. Dec. 31-én hálaadó istentiszteletet tartottunk, míg húshagyó kedden rendi és intézeti hagyományainknak megfelelően, saját kápolnánkban, egésznapos szentségimádáson vettünk részt. A balázsáldás és hamvazás ősi szertartásán is résztvett ifjúságunk, úgyszintén a józsefvárosi plébá­nián tartott úrnapi körmeneten. Május 22-én pedig ünnepélyes szentséges misét mutattunk be hazánk sorsának szerencsés alakulásáért. A lelkiélet megszeretésére, megbecsülésére s a bűnbánat szellemének mé­lyebbé tételére az idén is háromnapos lelkigyakorlaton vettek részt növendékeink a nagyböjt folyamán. Felsős növendékeink lelkét Szívós Donát dr., intézetünk tanára irányította az örök igazságok felé megrázó beszédeivel, az alsósoknál pedig Borbély Kamill, ugyancsak intézetünk tanára, közvetlen kedves példáival tette vonzóvá és kívánatossá Isten szeretését és az ő szolgálatát. Május hóban növendékeink közül 60 vette fel buzgó előkészület után a bérmálás szentségét. Intézetünk régi fogadalmához híven minden hónap első péntekén más-más osz­tály hallgat közösen szentmisét, hogy az intézet felajánlását megismételve, a Szent Szív kegyelmét továbbra is biztosítsa részünkre. Az őskeresztény s így egyúttal a bencés-szellem ápolásához hozzátartozik a szociális érzék fejlesztése is. Ifjúságunk iparkodott magáévá tenni ezt a krisztusi szellemet s felemelő kivirágzását mutatta az a sok szeretet-adomány, amellyel kültelki elemi iskolák növendékeit tették bol­doggá. 7. Hazafias nevelés. A magyar bencések jelmondatának: Pro Deo et Patria szel­lemében mindenkor magyar és nacionalista irányban neveltük ifjúságunkat. Külö­nösen a nemzeti tárgyak, a magyar és történelem nyújtottak erre bőséges alkalmat, de ezt a szellemű tanítást követelte az európai viszonyoknak gyors átalakulása is. Minden egyes megrázó vagy ránk nézve örvendetes eseménynél iparkodtunk feléb­reszteni ifjúságunkban a felelősségtudatot a jövővel szemben, de egyúttal rendíthe­tetlen önbizalmat és állhatatos akaratot is nemzeti törekvéseink megvalósítása érde­kében. Hazafias célt szolgált az a törekvésünk is, hogy ráneveltük növendékeinket magyar nyelvünk népi hagyományainak megbecsülésére s hogy nemzetünk magasabb műveltségének átérzését öntudatosítsuk, gondunk volt nagy magyar értékeink megis­mertetésére és megszerettetésére.

Next

/
Thumbnails
Contents