Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940
35 és munkájára Isten áldását, iskolánkkal szemben pedig igazságos és jóakaratú támogatását kérjük. b) A tanári karban. Kelemen Krizosztom főapát úr intézkedésére két rendtársunk elhagyta intézetünket. Dr. Nagy Amadé 11 évig működött testületünkben. Fiatalon került hozzánk s nagy tudásánál talán csak lelkesedése volt nagyobb, mellyel szaktárgyának, a természetrajznak, gazdag kincseit hintette tanítványai között. De megérzi távozását az ifjúsági élet is, melynek lelkes irányítója és résztvevője volt a cserkészetben, a tennisz- és korcsolyapályán. Uj munkakörében csak a lelkekkel foglalkozik és szívből kívánjuk, hogy e legszebb munkakörben a legtöbb, legértékesebb és legfelemelöbb eredményeket érje el. Ugyancsak távozott körünkből Simonyi Kunó rendtársunk is. Tanári működését intézetünkben kezdte, s jóságos szívének egész melegével s tudásának egész teljével szolgálta ifjúságunkat. Róla valóban elmondhatjuk, hogy csak az ifjúságé volt, de maradék nélkül, még a vakációban is. Ezért nehéz a Róla való lemondás, mert ifjúságunk távozó kartársunkban elveszített egy érte dolgozó, kis gondjaikat megosztó jóságos atyát, aki sohasem volt annyira fáradt, hogy ne állt volna barmikor tanítványai rendelkezésére lelki és tanulmányi válságukban. Mindkét távozó rendtársunkra szeretettel és hálával gondolunk s új munkakörük betöltéséhez erőt és Isten segítségét kívánjuk. Helyükbe a főapáti intézkedés Borbély Kamill és Szegedi Tasziló rendtársunIcat küldte. 3. Hivatalos látogatások. Az iskolai év folyamán a következő hivatalos látogatások voltak: december hóban a tanker, kir. főigazgató megbízásából Édes Jenő igazgató látogatta intézetünket, áprilisban pedig Kürti Menyhért dr. kat. elnök-főigazgató végezte hivatalos iskolalátogatását. Bárdos István dr. érseki biztos a vallástani órák, dr. Németh Andor szakfelügyelő a francia, Markos János szakfelügyelő a testnevelési és Tokody László dr. szakfelügyelő a földrajzi órák megtekintésével tisztelték meg intézetünket. 4. Az iskola épülete. Iskolánk a székesfőváros nemes jóvoltából fővárosi épületben van elhelyezve. Jóllehet az idetóduló ifjak számára kevés termünk van, de ezek eléggé tágasak, világosak és szellösek. Hála és köszönet a város megértő és áldozatkész támogatásáért. Az 1936. év augusztusában kiürített Rigó-u. 3. sz. alatt levő házunk, mely a dohányjövedék tisztviselőinek magánlakása volt, több helyiséget juttatott az intézet számára. Ide helyeztük át a tanári könyvtárt, a természetrajzi szertárt, cserkész-otthont, a gyorsírókör termét, az aeróköri raktárt és a félinternátust. 5. Tanári értekezletek. Értekezleteinket a Rt.-tól meghatározott módon és időben tartottuk meg. Az első pedagógiai értekezleten dr. Pénzes Balduin, a másodikon dr. Szunyogh X. Ferenc tartott előadást. 6. Valláserkölcsi nevelés. Szent Benedek Atyánk Regulájában írja: Operi Dei nihil praeponatur, semmit ne tartsunk fontosabbnak Isten szolgálatánál s hozzáteszem, az Isten megismerésénél és az Ö. szereteténél. Nevelésünknek tehát kiinduló pontja volt az a törekvésünk, hogy tanítványaink lelkében kialakítsuk a helyes Istenszemléletét. Meg vagyunk ugyanis győződve, hogy az élő Isten hitének megóvó, újjáalakító, a kegyelmi életbe emelő hatását semmiféle pedagógiai fogás nem pótolhatja, s ezért tanításunk középpontja a vallástan volt. De az úgynevezett profán