Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939

71 «cserkészfogadalom megszegőit és a törvényeik árulóit) ebben a szellemben kell nézniök és megítélniök. 4. Gróf Zrínyi Miklóshoz hasonlóan emberi eszményképük: „A magyar honvéd". A Hökk feladata: A magyar cserkészet célkitűzéseit minden magyar cserkész céljává tenni. A megoldáshoz vezető út: 1. A nemzet minden rétegéhez elérő magyar testvériséget életük példájával munkálják. 2. Az év minden napján tervszerűen és komolyan kell készülniök, tanulniok is dolgozniok. 3. Keressék az olyan alkalmakat, ahol a nemzetet, az ifjúságot szolgálhatják; a) Dolgoznak az országos őrsvezetői táborban. b) Dolgoznak a kerületi örsvezetői táborban. c) Dolgoznak a tisztitáborban. d) Egyéb szolgálat-jellegű munkákból is kiveszik részüket. 4. A Hökk a szociális gondolkozású, keresztény és nemzeti világnézetű, fiatalos lendületű vezetőké. A Hökk tag és a csapat. A Hökk tag elsősorban csapatának tagja. Munkáját a csapatában százszázalékosan végzett munkán felül vállalja. Azt a Hökk tagot, aki csapatában nem végez jó munkát — mint olyat, aki a Hökk szellemét meg­tagadta — a Hökk tagok sorából azonnal eltávolítják. A Hökk tag az őrsvezetői táborban és a Hökk-ben tanultakat igyekszik .csapata közkincsévé tenni. Hökk tagságát csapatában azzal mutatja meg, hogy a leghasználhatóbb, legjobb szellemű, legszerényebb cserkésszé igyekszik válni. Hökk tag elfoglaltsága. A Hökk valamennyi százada (budapesti és vidéki) évente kb. 5—6 egésznapos (szombat estétől vasárnap estéig) századszemlét tart. Mivel a századszemlék kiképző jellegűek, azokon a megjelenés, a helyi viszonyok­nak megfelelően, a Hökk minden tagjára kötelező. A századszemléken kívül minden Hökk tagnak részt kell vennie az augusztusi, tíz napig tartó Hökk kiképző táboron. Az iskolai év folyamán a következők végeztek Hökk munkát: Bisits József, Haller Kálmán, Lenkei Tibor akadémikusok, . Korbuly Tamás, Gyenis László, Koltai Károly, Sever József VIII. o. t., Balázs Zoltán, Silló Ferenc VII. o. t., Borka József, Denk Gusztáv, Korbuly István, Nógrády József VI. o. t. és Galambos Gyula V. o. tanulók. Ezek 1939 aug. 18-—28 között magasfokú gyakorlati és elméleti kiképző táboron voltak. Az iskolai év folyamán 5 alkalommal voltak századnapon, s legtöbbjük a 19. Országos őrsvezetőképző tábor előkészítésében és lebonyolítá­sában is'tevékenyen kivette a részét. A többi cserkész is készségesen állott a Szövetség és Kerület szolgálatába, ha erre szükség volt. A kerület karácsonyestjén a Sóház-utcai kerületi helyiségben a csapat rendezte az ünnepséget. A csapat énekeseiből alakult vegyeskar előadta az „Angelus pastoribus..." és „Nagy öröm napja..." énekeket, s egy betlehemes játékot. — Március 5-én ugyancsak a kerület helyiségében az őrsvezetői tan­folyam egyik szemináriumi óráján Károly Isván őrse egy órás minta-őrsi össze­jövetelt mutatott be. Résztvettünk a jún. 2-i körzetnap versenyén és heti játékán. Ez alkalommal 2 őrs indult a versenyen. Mindkettő győzött, még pedig Borka Jó­zsef és őrse a III. próbában 1., Sályi István és őrse az I. próbában 2. helyezést nyert. Március 17-én az Országzászló előtt rendeztünk díszőrséget. A Szövetség meg is jutalmazta a csapat ezen együttműködését azzal, hogy az ősz folyamán a rádióban tartandó cserkészfélóra levezetését ránk bízta. Párbeszé-

Next

/
Thumbnails
Contents