Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939

52 készültek'az újévre... Szép volt ez a csend is... Most az őrzőangyalok kacagtak némán, de boldogan... Aztán este kitört a jókedv... Tréfa, huncutságok, jókedv kacagott a nagy közös teremben... A jókedv koboldjai végigkorbácsoltak mindenkit a tréfa korbácsával... Nem kímélték a parnokot sem, de a legkisebb bencés cserkészt sem... És csudálatos, ma este senki „sem szívta tüdőre" a jókedv-tündérek csapkodó kilengéseit... Harsogott a magyar nóta egészen addig, míg az álomtündér nem jelentkezett a parnoknál: Tisztelettel jelentem, parnok úr, most én veszem át a parancsnokságot. Csak arra kértem még tőle engedélyt, hogy az újévet puskaropogás és szívbéli imádsággal köszönthessük — aztán engedve az erőszaknak, átengedtem a parancsnokságot a jóságos álomtündérnek... Űjév... Első magyar újév a Pop Iván hóvilágában a trianoni béke után... Oltárt állítunk a közös nagy teremben. Miséhez készülünk... Istenem! Volt-e már ezen a havas hegycsúcson valaha is szentmise?... Ma lesz... Magyar cserkészek... ruszin emberek, magyar határvadász katonák hallgatják a román határtól 700 méternyire a szentmisét... Csak harmonika kiséri orgona helyett a gyönyörű karácsonyi és újévi éneket, de a magyar szív orgonája pótolja a legjobb orgonát is. Ma érezzük, hogy énekünk kettős imádság... és a misét hallgató ruszin testvéreink könnyes szemében látjuk, hogy a betlehemi Gyermek éneke eggyé tesz mindnyájunkat: cserkészeket, diákokat, katonákat, magyarokat és ruszinokat... Amikor térdreborulunk úrfelmutatáskor a Pop Iván menedékházba először lejött betlehemi Gyermek jászoltrónja előtt, akkor nincsen faj- és vérkülönbség: mindnyájan egyért imádkozunk: Teljes hazánkat, a szép Magyarországot, ó add vissza nékünk ... Áldozáskor kenyérruhában cserkészszívekbe tér az Ür... így még közelebb van hozzánk... Elénekeljük a magyar himnuszt... Majd NagyMagyarország kegyes Patrónájához imádkozunk a hazánkért, az Egyházért, a Kormányzó Urunkért, a dicső magyar hadseregért, mely már részben megvalósította magyar álmunkat és lehetővé tette, hogy szentmisét hallgassunk a Pop Iván hófödte oldalán... Boldog új év volt... Most a szívünk kacagott... * Hiába! Egyszer minden jónak vége szokott lenni... Jan. 2-án eltörött kacagó jókedvünk üvegharangja. A kultuszminiszteri rendeletek kiűztek bennnüket boldogságunk Pop Iváni síparadicsomából... De nem engedtük el oly könnyen a vidámság kacagó koboldjait... Megint sütött a nap... És mi versenyt kacagtunk a napsugárral... Száguldoztunk a gyémántosan csillogó hóban... Hemperegtünk... Űjra elragadott a fehér mámor... És mikor hátunkra vettük hátizsákunkat és indulásra készen állt a csapat, önkénytelen a napsugárban fürdő csúcs felé szállt tekintetünk és némán így búcsúztunk: „Isten veled, vén Pop Iván! Köszönjük a fehérszíves, fehérmámoros síboldogságot!... A viszontlátásra!..." És a Pop Iván mintha öregesen mosolygott és visszahívott volna...