Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939

51 alig tud kimászni a hóból... Csupa hó az arca... Prüszköl... Aztán csupa havasan belekacagja a havas völgybe: Jaj, de jó itt... Nem kell Svájc... Nein kell Ausztria ... A magyar hó puhább, gyémántosabb, mint az idegen ... ... És belebukfencei a pelyhes hóba . .. Egyszerre csak jönnek más jókedv-koboldok... Egy gyerekgomolyag hempereg a párnás hóban... Kacag, kiabál, hólabdázik, hóba ás másokat, hóemberré lesz maga — és hóemberré varázsol másokat is... Amott egy másik gyerekgomolyag hempereg le a hegyoldalon a párnás hóban ... És viharzik a kacagás, mert a gyereklavina szándékosan sodor magával más bencés hógyerekeket — és elharapódzik a gondtalan jókedv, mert a fehér mámor elragadta a fiúkat... Itt még a szíveket is a fehér mámor ejtette rabul. Mert a hómámoros kacagáshoz hófehér szív is kell... Gondoskodtak erről is a fiúk. Még pedig térdenállva. De azt hiszem, elcsodálkozott a hósapkás vén Pop Iván, mikor belesett a menedékház egyik szobájának ablakán ... Mert mit látott? Térdenállva gyónik a magyar cserkész ... Mert ebben a szűztiszta világban, közelebb az Istenhez, még a porszemet is le kell törölni a lélek velencei tükréről... És amikor kibékülve Istennel, megtisztulva, hófehérré léve megcsókolja a gyóntató stóláját, a vén Pop Iván, ki ilyet még sohase látott ott a hegytetőn, csodálkozva látja, hogy nem könynyes a térdreborult magyar cserkész szeme, hanem kacag a szeme, muzsikál a szive, ujjong a lelke a boldogság fehér mámorától... Aztán felkel.. . Megköszöni Istennek a megbocsátást és utána felköti síjét és megkönnyebbülve, kacagós szívvel „susszol" le a meredek hegyoldalon... Istenem, de szép is így!... / * Az egyik nap borzasztó hangok zavarják meg ezt a boldogan kacagós világot... Késő délután van ... Vacsorára vár a korgó-gyomrú tömeg. Egyszerre csak, mintha az egyiptomi fáraók rabszolgamillióinak jajkiáltásait hallanánk, elnyújtott, síró, panaszos hang tölti be a Pop Iván menedékházának boldogságotthonát: „Kenyeret!!!... Kenyeret!!!..." hangzik elnyujtottan és fájdalmasan az éhezők gyomorkorgásos rabszolgakórusa... Megijedtem... Tudtam, hogy aznapra a nagy hó és a nagy hideg miatt ruszinjaink nem hoztak elég kenyeret a faluból s így önmegtagadásból kellett vizsgázniok estig a cserkészeknek, de nem gondoltam, hogy ilyen nagy úr az éhség... Azt hittem, hogy már az éhségtől haldokolva hemperegnek az ágyukon — ezért félénken nyitok be a végszükségben kenyérért jajgató éhezők szomorú otthonába. De amint félénken bedugom a fejemet, majdnem kővé meredek, mert az éhségükben kenyérért lázadók szalámikkal, kolbászokkal, libamájjal kezükben kacagva kiáltják a szemembe: Kenyeret!!!... Ke-nye-ret!ü... És utána kacagással telik meg a ház, csak egy cserkész jegyzi fel minden parnok számára, aki majd a Pop Ivánra viszi a cserkészeit: Élelemről magad gondoskodj — és készítsd elő a fiúkat arra is, hogy a Pop Iván csúcsán nincs vásárcsarnok, ahol kényed-kedved szerint mindig és mindent megvehetsz... * Szilveszter napján délután egy pillanatra megtorpant a jókedv a Pop Iváni menedékházban... A cserkészek csendben, gyónásban térdenállva