Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939

22 kel találkozik, ösztönösen is a dolgok gyökere iránt fog érdeklődni. Két életrajztöredékkel ismerkedett meg a tanuló: Aranyé tárgyi életrajz, Petőfié lélektani. A különbséget a tanuló nem fontos, hogy lássa, hanem élje meg. Éijen végig egy Petőfi Bolond Istókot és egy Aranyfélét. Szenvedje végig az egyiket és szemlélődje végig a másikat. A házi olvasmány a gyermek számára ne legyen csak kivonatobjektum, hanem izgalmas élmény is. Ezeknél az olvasmányoknál a tanár feladata, hogy helyettesítse a Vaczulik- és Réger-féle tartalmi kivonatokat. Most a kötelező olvasmányoknál már megjelenik a propaedeutikum lényeges és materiális része: az olvastatás. Ezzel már találkoztunk a III. osztályban is, de itt még az olvastatás inkább szórakoztató volt, mint élményjellegü. A III. osztály tanulója még csak úgy olvassa irodalmi olvasmányait is, mint a Verne-könyveket: pillanatnyilag élvezi és átsuhan rajta. A különbség csak az, hogy olvasmányaiban már nem Némo kapitány szerepel, hanem magyar alakok és a magyar élet. Ezt a primitív olvasmányi élményt a tanár még nem zavarja meg a tudatosítás elmélyítő munkájával. Engedjük a gyerekeket olvasni és ha olvasott, és erről meggyőződtünk, már elég. A negyedik osztály az első találkozás az alkotással és az alkotóval. Ebben az osztályban ébredjen rá a gyerek arra, hogy ezt a müvet ez írta. Eddig a mü volt a fontos számára, sőt nem is annyira a mü, mint a mű mese-, illetve élményanyaga (hiszen a gyermek a mesekorszakban, illetve a realitások és az élménykeresés korszakában él) (1. Quast, i. m.). Most lassan jutunk el a tudatos olvasás pedagógiájához. Vigyázni kell, hogy ezeket a mély lélektani igazságokat és pedagógiai értékeket a gyermek lelkivilágának nyelvére fordítsuk le. Abban az esetben, ha komolykodunk, ha tudatosan és tudományosan, pontokba szedhető módon akarjuk közölni az író amúgyis elolvasott — tételezzük fel, hogy nevelő ráhatásunk következtében tanulóink elolvasták — közlésanyagát, a tanuló számára az olvasmány megszűnik élmény lenni és leckévé válik. Azért tértünk ki hosszabban az olvasásra most az első komoly önálló olvastatással kapcsolatban, mert itt hibázhatja el legjobban a tanár az olvastatási munka nagy feladatát. Nagyon fontos ez, mert az irodalom a középiskola után nem az életrajzi adatokban fog élni tanítványaink lelkében, hanem az elolvasott és — ha megadtuk nekik a kedvet az olvasásra — az elolvasandó irodalmi tények élményi hatásában. Ezért kell fokozottan hangsúlyoznunk, hogy az olvasmány, a könyv, a tanuló számára mindenkor élményt jelentsen. Első osztályban az irodalom a gyermek számára még mesét jelentett. A második osztályban természetesen állandó lelkes olvasással és élményt jelentő szemléléssel jutott észrevétlenül a mese világából a történeti valóságok küszöbéig. A harmadik osztályban már éli szenzitive a történelmet és ennek az élménynek nagy nemzetnevelő hatása apránként lecsapódik a lelkébe. A negyedik osztályban találkozik a müvei és az íróval, hogy az ötödik osztály történeti tárgyú és történettel kapcsolatos irodalmi tárgyú olvasmányai a korhoz segítsék közelebb. A hatodik osztály anyaga már egy nagy kor (XIX. század) egyéniségeivel ismerteti meg és eljuttatja az író és irodalom, az író és a nemzeti életet jelentő kor megismeréséhez és egyben a szintézis küszöbéhez: a magyar irodalom történetének kapujához. De lássuk még ezt a két állomást.