Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939

19 ember. Huszár. Piros nadrágban van. Most ért el a tenger partjára. Milyen szép a tenger! A víz nagy körökben gyűrűzik a part felé. Látjátok? Hatalmas víz, nem is látni a másik partot, pedig ott van a tündérek szigete. Töpreng, hogy mit tegyen. Eszébe jut az óriás sípja. Az arca felvidul, nadrágja zsebéből előveszi a sípot. Most belefúj. Na, nézzétek tovább! A gyerekek lázasan nézik tovább a képet. Egyiket felszólítjuk: Ne kelj fel, a szemedet se nyisd ki, csak mondd tovább, mi történik. A gyerek megszólal, a lelke más világokban jár. Mesétől gazdag és mesét teremtő képzelete munkába áll és megéli a János vitézt. A gyermek mesevilágában vagyunk és a gyermek nem boszorkányt, nem idegen tündért lát, hanem Jánost, a bojtárt, a magyar falu mellett a patakban mosó Juliskát, legelésző birkanyájat. Tárgy- és tájélménye lesz. A képzelet és az irodalom szárnyán a mese segítségével belopakodik a magyar faluba, a magyar lélekbe. Ugyanígy megy ,a munka tovább a magyar tárgyú mondákkal. Látja magas Déva várát, megéli a Kenyérkő mondáját. Kicsi élete színes és termékeny lesz. öröme lesz a magyar óra. A gyerek játszik és a játékban résztvesz korának minden alkotó erejével. Észre se veszi, hogy a meséből átbújt az iskolába: a munkába. Tovább folyik ez a munka a II. osztályban. A magyar királyokról, szentekről, hősökről szóló legendák folytatásai a gyermek multévi munkájának. Ő maga sem vette észre, hogy lelkében lassan változás megy végbe. Még mielőtt ráébredne, hogy János vitéz nein él, hogy a Kenyérkő szívtelen hajadona nem a valóságé. A meséből és a mondából legendává komolyodik számára az irodalom, hogy lassan valósággá váljék. A nemlétező mesealakokat lassan Szent István, Szent László, Mátyás király, Zrínyi, Körösi Csorna, Munkácsy, Petőfi nagyszerű magyar alakjai váltják fel. Szent László a sziklából vizet fakaszt, legyőzi a kún leányrablót. Hunyadi Nándorfehérvárnál megveri a törököt. A gyerek már mindezt látja és éli, mert megszokta már az elmúlt esztendőn, hogy neki minden olvasmányi alakjával, olvasmányainak minden eseményével személyes élményi kapcsolata legyen. Dolgozataiban már megrajzolja azt az alakot, azt a történelmi eseményt, amelyet előzően már behúnyt szemmel megélt. Itt még az események okozati kapcsolatára nem kell nagyon ügyelnünk. A legfontosabb, hogy a gyermek számára az irodalmi anyag még ne legyen spekulatív jeliegü, hanem élmény. Ne az okokat keresse, hanem vágtasson Szent Lászlóval a kúnok üldözésére. Égesse fel Zrínyivel a Dráva-hidat. A mesekorszak összeomlása nem fogja tragikusan érinteni, mert szinte észrevétlenül kerül át a mesék világából a történelem világába. Még nem éli tudatosan a történelmet, csak a mesevilág szemüvegén át érzi, hogy már belekerült a meséből a valóságba. Még emberek mozognak előtte, akiknek nincsenek nagy problémáik. Ezek az emberek még nem töprengenek sokat, hanem cselekednek. Ez a cselekvés, mint valami különös dinamikus valóság, már ott feszül a gyermekben. A tanár már beszélhet neki a történelemről, de ez ne lecke legyen, hanem valami különös valóságízü mese. A történelem mondai, legendás elemei szerepeljenek a magyarázatban. A monda azonban éreztesse, hogy Mátyás király igazságos. Miért sóhajt fel a magyar évszázadokon keresztül: Meghalt Mátyás király, oda az igazság? A mondai meseanyagból egészen vázlatszerüen már lecsapód-