Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1937

9 ügyelnie, mivel nevelési hibát elkövetni, félrenevelni semmikor sem könynyebb, mint ebben az időszakban. A túlságos letörés éppen olyan hiba, mint a teljes engedékenység. A mérséklet és a következetesség a legszükségesebb kellékei nevelési eljárásunknak. Elméleti fejtegetéseink végéhez jutottunk. A következőkben a leggyakoribb típusokon szeretnők bemutatni az akarat rendellenességének eseteit. Az első típus, mely a nevelői gyakorlatban igen sokszor fordul elő, az önállótlan, befolyásolható gyermeké. Irodalomból jól ismert a félénk, visszahúzódó gyermek képe. Daudet Bamban-]a, vagy Flaubert gyermek Charles Bovary-ja, D Ami eis néhány gyermekportréja ismert irodalmi ábrázolások. Az ilyen gyermekek félénkek, tartózkodók, ú. n. jó gyermekek. Szellemi tehetségük gyakran elég mérsékelt. Szívesebben játszanak fiatalabb gyermekekkel, állandóan segítségre szorulnak, édesanyjukra hagyatkoznak, csak akkor dolgoznak, ha mellettük van, amint eltávozik, abbahagyják a munkát, pepecselnek, vagy tétlenségbe merülnek. Sokszor a túlzó babusgatás eredménye ez, de a túlságos szigor is megtöri a gyermek önállóságát. Legfőbb segítő a gyermek fogyatékos önállóságának növelésére a testi edzés és a munkateljesítmény parancsolt fokozása. Ez utóbbi körüli zavarok nagyjelentőségüek. Mindnyájan ismerjük a kezdés félelmét. Gyermekeknél még inkább látható a munka megkezdésének kitolása. Ennek legjobb orvossága, ha kényszerítjük a gyermeket, hogy idejében kezdje el dolgát. Ismertünk tanulót, aki 3 órát töltött néhány számtanpélda megoldásával, közben töltöltőtollát töltögette és teljesen összemázolta magát tintával. Kezét többször megmosta, könyvét forgatta, íráspróbát csinált, mindent elkövetett, hogy munkáját ne kelljen megkezdeni. Amikor ellenőrző tanára rákényszerítette a munkára, pár hét alatt rászoktatta, hogy számtanpéldáját saját maga, segítség nélkül végezze el, legfeljebb fél óra alatt. A dolog ment is, számtannal nem is volt baj. Az ilyen gyermekkel feltétlenül felügyelet mellett kell elvégeztetni a munkát és csak hosszas, állandó ellenőrzés után térhetünk rá a nagyobb időközök, 2—3 óra után történő ellenőrzésre. Szólnunk kell a házitanítás az ú. n. korrepetálás veszedelméről is. A legtöbb szülő elvárja a instruktortól, hogy elkészítse a fiú feladatait. A napi egy-két órás tanítás nem elég arra, hogy közösen végezzenek el mindent. A bajon úgy segítenek, hogy a házitanító diktálja a feladatot. A gyermekből elvesszük az önálló erőfeszítés lehetőségét, a házitanító jöveteléig semmit sem fog dolgozni. A gyakorlat hiányait az iskolai felelés előbb-utóbb fel fogja tárni és így a házi oktatásnak nem lesz semmi haszna. Más osztályba kell sorolnunk azokat, akiknél az önállótlanság az önbizalom hiányából származik. Az önbizalomhoz áldozatkészség kell, ez a két tényező teszi, mint már említettük, az akaraterőt. A magasabbrendű, értékesebb magatartás megköveteli az alacsonyabbrendű, különösen az érzéki jellegű törekvések kielégítéséről való lemondást. Vannak ifjak, akikkel középiskolában semmi baj sincs. Érettségijük jól sikerült, szép reményeket fűzünk egyetemi éveikhez, de csalatkozunk, mert az egyetemi tanulmány kudarcok sorozata lesz, gyakran teljes letörés. A felsőbb tanulmányokkal járó szabadság, a vizsgálati időpontok kitolásá-