Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1936

13 Azt mondottam, nem volna helyes, ha csak annak örülne, hogy nincs előadás. Mert az egészen helyes, hogy ennek is örül. Az embernek természetében van, hogy semmiféle tevékenységet sem tud állandóan, megszakítás nélkül folytatni. Pihenésre van szüksége. Még pedig a rendes napi pihenésen kívül, egy huzamosabb ideig tartó alapos szüneteltetésére a rendes munkának. Mi a pihenés? Különösen hangzik, ha azt mondom: lázas tevékenység, pedig mégis így van. Mikor kimerítő testi, vagy szellemi munka után fáradtan lefekszünk, izmaink elernyednek, agyunk nem gondolkodik, érzékszerveink nem fogják fel a külső benyomásokat, akkor csak az egész ember és csak kifelé tétlen, benn a szervezetben szorgos munka folyik. Az idegrendszerből, az agyból, az izmokból eltávoznak az elhasznált anyagok és a vér friss táplálékot szállít mindenfelé, hogy majd felüdülve újra munkaképesek legyünk. Olyan ez, mint egy nagytakarítás, amely igazán nem nevezhető tétlen semmittevésnek. Ha nem így volna, ha a pihenés alatt valóban semmi sem történnék bennünk, akkor utána éppen olyan állapotban volnánk, mint előtte, vagyis nem frissülnénk fel. Azt a lázas munkát, amelyet a pihenés szóval jelölünk, szerencsére nem magunknak kell elvégeznünk, megteszi ezt a szervezetünk, ha engedjük. A nyári szünetben tehát igenis szükség van bizonyos tétlenségre. Aludjék a gyermek sokat, mert az iskolaév alatt a legtöbbjénél voltak e téren apró mulasztások, amelyek mostanáig felhalmozódtak. Ezeket helyre kell pótolni. Az sem árt, ha az ebédutáni meleg órákban a hűvös szobában egy kicsit ledül a dívánra. Ugyancsak nem rossz dolog az erdőben, a vízparton csendben üldögélve maga elé bámulni, elnézegetni a hullámok játékát, hallgatni tompa moraját, vagy az erdei madarak énekét. Ha a gyermek ilyenre hajlandó, akkor bizonyára szüksége van erre a teljes pihenésre. Mindez a tétlenség nem lustálkodás — egészen addig, míg a szervezetben valóban folyik a fentebb említett lázas tevékenység, vagyis míg a fáradtság el nem múlik. Amint azonban helyreállott az egyensúly, akkor már káros, ártalmas restséggé lesz a tétlenség. Ennek az időpontnak biztos jelzője az unalom. A fiatal gyermeknél a semmittevés csak rövid ideig szokott valódi pihenés lenni, csakhamar jelentkezik nála a tevékenység vágya. Szükség van tehát a nagyvakációban is tevékenységre, de persze egészen másra, mint az iskolaév alatt. Azt merném állítani, hogy az olyan diáknak, aki egész éven át becsülettel megtette kötelességét, a nyári szünetben egyáltalában nem kell foglalkoznia tankönyveivel. Ha kiszabjuk reá, hogy minden nap bármilyen rövid ideig is tanuljon egy kis latint, oldjon meg néhány számtani feladatot, vagy pedig bizonyos elvégzendő anyagot jelölünk ki neki és rábízzuk, hogy mikor teljesíti, ez Demokles kardja gyanánt lebeg az egész szünidő alatt feje felett, elrontja a vakációját és maga a munka alig ér valamit. Megunatjuk vele a tantárgyakat és kedvtelenül fog hozzá a tanuláshoz az iskolaév kezdetén. Nem könnyű mindig megtalálni a tevékenységnek azt a módját, amely valóban kellemes pihenést, felüdülést jelent a tanulóknak. Pedig enélkül gyötrő unalom lesz a várvavárt szünidőből. Hirtelen kiesik a diák életéből az egész napiprogramm, amely a tanév alatt idejét kitöltötte. Ezt az ürességet legfeljebb egy-két napig élvezi, de azután nyomasztó lesz.