Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1936

10 ban megfelel a szintetikus módszer, mely többrétű, nagyobb koncentrációt kívánó, mint a direkt. Legtisztábban a klasszikus nyelvek tanításánál érvényesül, ezért lett a latin nyelvi studium a gimnáziumi nevelő oktatás egyik alappillére. A modernnyelvi oktatásnak sem szabad lemondani a szintetikus módszer elveiről, hanem azokat a gátlásokat, amelyek a szótanulás anyanyelv-idegennyelv asszociációjánál keletkeznek, ki kell küszöbölnie. Erre van mód a szótanulás olyan alakulásánál, ahol a megfelelő szó nem izoláltan, hanem mondatban szerepel. A módszeres szótanulás, bizonyos mértékű szinonimika jól egészítené ki ezt az eljárást. Erre több példát is láttunk, de ha a tankönyv, vagy a tantervi utasítás erre részletesebb útmutatást is adna, feltétlenül az eredményesség ügyének tenne nagy szolgálatot. De mi lesz a beszédkészség problémájával? Ez bizonyos többlet marad, amit a modernnyelvi studiumnak meg kell valósítania a klasszikus nyelvi tanulmányok követelésein felül. A konverzációs gyakorlat nem áll ellentétben a szintetikus módszerrel, hiszen a társalgás anyaga már rajta alapul, a megértéshez általa érünk el. Megmaradunk az anyanyelv bázisán, de a szavakat az anyanyelvvel együtt szerzett fogalom anyaghoz kötöttük, tehát a tanuló nem fordít a beszélgetés során sem, bár a nyelvtani kifejezés eszközeinek használatánál nem homályos nyelvérzékkel, hanem világosan értett nyelvtani tudással él. Nem adja rendkívüli sikerek reményét a methodika lehetőségeinek szemlélete, de rámutat a megvalósítható eredmény fokára, ami eléri a jó szövegértés, a biztos nyelvismeret és a meglehetős beszédkészség fokát. Az eredmények fokozását erősebb mértékben várhatjuk az új tantervnek megtelelő tankönyvekből. Az új tanterv szakítani fog a régi gyakorlattal, amely a modernnyelvi tanulmányt kétesztendős irodalomtörténettel koronázta meg. Az utolsó két osztály tanulóit nem nagyon érdekelte az erste Blüteperiode, Goethe's dramatische Dichtung, l'art de Victor Hugó és a francia verselés szabályainak ismerete. Nagyon sokat várunk az összefüggéstelen s csak német vagy francia tanuló számára értékes anthológiák és irodalomtörténeti nomenclaturák kiküszöbölésétől, mert a rövid szemelvényből az illető nyelvet tökéletesen beszélő tudja csak kihámozni az egyetlen benne rejő értéket, a stiláris jellegzetességét, hiszen a darabnak, vagy regénynek cselekménye rövid prózai kivonatban előzte meg a szemelvényt, a puszta megértéshez szükséges adatokat közölve. így nyerni fog a modern nyelvek tanulmányozása két esztendőt, ami alatt hasznosabb, a tanulót jobban érdeklő olvasmányok adhatják a tanulmány substratumát. Általában az olvasmány legfőbb követelménye az érdekesség, tudományosabban kifejezve az olvasókönyvnek szerkesztésénél a főszempontot az ifjúkor pszihológiai megértése adja. Amint a János vitéz odaillik az elsős gimnazista olvasókönyvébe, vagy a Toldi a serdülőkor elején levő diák kezébe, ugyanúgy kell kutatnia a tankönyv szerkesztőjének megfelelő olvasmányok után. Egy ízben az egyik magyar gimnáziumban a francia követség egyik attachéja tett látogatást. A VI. osztály egyik óráját látogatta meg. A fiúk szépen feleltek, ügyesen foglalták össze a tárgyalt olvasmány tartalmát, a tanár boldog volt, hogy eredményes órát mutathatott a vendégnek. Óra után azonban a francia vendég megkérdezte a tanárt, vájjon a tárgyalt olvasmány érdekelte-e a tanulókat. A kérdés meglepte az utóbbit és kénytelen volt elismerni, hogy 16 éves fiúk szellemi színvonalához a primitív tartalom nem illik, érdeket kelteni