Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

22 A művelődési eszmény és az annak megvalósítására szánt eszközök nem voltak adaequat kifejezői a nemzet szellemének. Báró Eötvös József második minisztersége megajándékozta a közoktatásügyünket korszerű népnevelési törvénnyel, azonban a középiskolai tervek (hármas tagozat kilenc évfolyammal, mely a harmadik fokon három ágra válik) végrehajtása meghiúsult a miniszter halálával. A középiskolai tanítás reformja állandóan programmon volt, de a politikai élet változásai miatt csak 1883-ban került megvalósításra. Az 1883. évi XXX. t.-c. a meglévő helyzetet kodifikálta. „Középiskolák alatt ezen törvényben a gymnasiumok és reáliskolák értendők. A gymnasium és reáliskoláknak az a feladata, hogy az ifjúságot magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tudományos képzésre előkészítse. A gymnasium e feladatot minden irányú humanisticus, főleg az ó-classicai tanulmányok segélyével, a reáliskola pedig főleg a modern nyelvek, a mennyiségtan és a természettudományok tanítása által oldja meg." A reáliskola ezzel 50 évre polgárjogot nyert. Célja azonos lett a gimnáziuméval, általános műveltséget volt hivatva adni más eszközökkel. De a két iskolanem között éles határvonalat húzott a jogosítás kérdése. A reáliskola szakjellege megmaradt abban a formában, hogy érettségi bizonyítványa a főiskoláknak csak bizonyos nemére, míg a gimnáziumé minden főiskolára jogosított. így a törvény betűi és értelme mellett rangkülönbség keletkezett már a kezdetben a két iskola között, hiszen a gimnaziális műveltség a nagyobb jogosítás miatt magasabbrendűnek nyilvánult, mint a reális jellegű. Régi intézeteink közül nem is alakult át reáliskolává egyik sem, szerzetesi iskoláink és felekezeti intézeteink sem karolták fel az új típust, ami tűrt rokon szerepére kárhoztatva élt a régi bevált iskolák mellett. Társadalmi tekintetben sem sikerült hódítania, a középosztály kitartott a gimnázium mellett, míg a városi zsidóság szívesen adta fiait a praktikusabb jellegű reáliskolába. A reáliskola handicap-pel indult a versenyben és jórészt társadalmi okok következtében maradt le benne. Az 1883as helyzet rendet teremtett az Entwurf sok változtatása által szétzilált tanügyünkben. Igazi törvényhozói bölcseséggel szabályozta az állam jogait és biztosította a nemzeti jellegű nevelés egységét a kisebbségi jogoknak ma is példaadó tiszteletbentartásával. Az iskolai közigazgatás nagy keretei máig sem változtak, úgyszintén a tanárképzésre vonatkozó rendeleteké sem. Az iskolafenntartó felekezetek jogi ügye is tisztázódott, a katolikusokét nem számítva, akik autonómiával nem rendelkezvén, tanügyi téren sem jutottak hozzá. De ez sem jelentett sérelmet, a törvény szellemét átlengő nemes liberalizmus nem bántotta a katolikus intézetek sajátszerű jellegét, sőt az egyes intézetek egyéni szellemét sem. Amint láttuk, az 1883. évi XXX. t.-c. nem volt forradalmi alkotás, hanem konzervatív reform, biztoskezü mise au point-ye a fennálló viszonyoknak. Hatását nem is újdonságnak, hanem következetes gyakorlati végrehajtásának köszönhette. Az anyagi segély révén az államnak joga volt az autonóm felekezetek iskolaügyeiben is követelményekkel fellépni, ami biztosította színvonalát a legkisebb helyen lévő, legkevésbbé kulturált viszonyok között élő iskolának is. A katolikus intézetek állami ellenőrzése pedig döntő befolyást gyakorolt szerzetesi iskoláink színvonaligényének kialakulására.