Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

23 1883ban igazi újjászületés kora kezdődik a középiskolák terén, amiben a XXX. í.-c. jeles tanterve és az azokhoz készült kitűnő utasítások is közrejátszottak. Magas pedagógiai műveltség, nevelői gyakorlattal páros tapintat nyilvánult meg mind a gimnáziumi, mind a reáliskolai tanterv utasításaiban, mely a Budapesti Gyakorló Főgimnáziumban képzett tanárnemzedékek munkáján keresztül Nagymagyarország legperiferiusabb intézeteiben is éreztette hatását. A gimnázium és reáliskola dualizmusa csak látszólagos nyugalmi állapot volt, már létrejöttekor küzdöttek az egységes és a differenciált iskola hívei és a klasszikus tanulmányok ellenségeinek szava is egyre hangosabb lett. A fővárosi sajtó mindig készséges szócsöve volt a latin-görög ellenes véleményeknek és a kor erős szabadkőműves, keresztényellenes közvéleménye helyesen látta a keresztény nyugateurópai kultúra pilléreit, valamint a teológiai képzés szükségszerű előfeltételeit a klasszikus tanulmányokban. Különösen a görög volt kitéve erős támadásnak és az 1890. évi XXX. t.-c. lehetővé tette a gimnáziumi tanulmányok folytatását a görögé nélkül, ami helyett erősen alacsonyabbrendü művelődési anyagot iktatott be a tantervbe. Alig 7 évi létezés után ténylegesen három iskolanem élt hazánkban a reál és a gimnázium mellett a görög nélküli gimnázium és mindhárom iskolafaj eltérő jogosítású bizonyítványt adott. A trializmus mellett — talán éppen miatta — állandóan felszínen volt az egységes középiskola kérdése is. Mindegyik iskolatípus hívei szívesen tették volna meg a három fajta bármelyikét a középiskolai oktatás gerincének. Az 1892-ben és 1906-ban lefolyt tanácskozások a gimnázium alsó tagozatát vették közös alapnak, arra építették rá szétágazó rendszerrel a felső négy osztályt. De a kor haladt, 1913-ban Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter olyan alsó tagozatra gondolt, mely az egység elvét a polgári iskolára is kiterjesztette és a latin nyelvet az V. osztályra tolta volna ki, ahol is a reáliskolai tagozatot választó tanulókra nézve nem lett volna kötelező. Voltak a középiskolának problémái már a háború előtt is, de a húszas évek általános művelődési válsága elkerülhetetlenné tette az új rendezést. Az 1924. évi XI. t.-c. új helyzetet teremtett. „A középiskolának három faja van: gimnázium, reálgimnázium és a reáliskola." „A középiskolának az a feladata, hogy a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, hazafias szellemben általános magasabb müveitséghez juttassa és a felsőbb tanulmányokhoz szükséges szellemi munkára képessé tegye." „A közös nemzeti tárgyakon kívül a gimnázium e feladatot a minden irányú humanisztikus, elsősorban görög és latinnyelvi és irodalmi tanulmányokkal, a reálgimnázium latin és modern nyelvi és irodalmi tanulmányok segítségével, a reáliskola különösen a modern nyelvek és irodalmak, úgyszintén a mennyiségtani és természettudományi tárgyak tüzetesebb tanításával oldja meg." (1. §.) Az 1924-e s törvény is iskolatípusok tekintetében az 1883-as mintájára szintén a meglévő állapotot szentesítette. A reálgimnázium őse, a görög nélküli gimnázium, 1890 óta létezett már, csak a görögpótló szurrogátumok helyébe kellett beiktatni a modern nyelvet. Megmaradt tehát a trializmus,