Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

14 okokról akarok most szólni, megkísérlem néhány gondolattal ezt a kérdést megvilágítani. Az iskola az érdemjegyekkel a tanulók előmenetelének fokát iparkodik tárgyilagosan megállapítani. Természetesen nem udvariaskodik, nem bókol, midőn ezt teszi, hanem az igazságot akarja közölni. Ma valahogyan — különösen nálunk, de másutt is — nincsenek szokva az emberek ehhez a hűvös tárgyilagossághoz, az őszinteséghez, általában a kritikához. Sokkal inkább a túlzott dicséretekhez, a szélsőséges magasztalásokhoz. Lassankint hozzászoktak ahhoz, hogy állandóan felsőfokban beszéljenek. A legenyhébb elismerés: elragadó, óriási, a legjelentéktelenebb dolognak már „végtelenül" örvendenek. Megsértődnek, ha csak elismerő szavakat kapnak és nem a magasztalások tömegét. Persze, ha mindenről a dicsérő jelzők felsőfokát szokták meg, a középfok majdnem becsületsértés számba megy. Ilyenformán nem jól hangzanak az érdemjegyek józan kifejezései. Csak a legjobb érdemjegyet, az egyest tekintik némelyek tűrhetőnek, a többit már szinte megbélyegzőnek. Néhány évvel ezelőtt a középiskolákban bevezették a magaviseletből a „példás" érdemjegyet, kitüntetésül azok számra, akik valóban példa gyanánt szolgálhatnak társaiknak. Ennek következménye az lett, hogy igen sokan ezentúl csak ezt a jegyet tartották elfogadhatónak. Akadtak szülők, akik elkeseredve panaszkodtak, ha gyermekük jót kapott viseletből. Elismerték ugyan, hogy sokat rendetlenkedik, hogy az előadásokat zavarja, nem figyel, de ezek kisebb dolgok. Az ő fia nem jellemtelen, nem gazember, tehát nem érdemli meg, hogy viseletét — szerintük — a „jó" meggyalázó érdemjeggyel sújtsák. A bizonyítvány a meglevő képességeknek, ismereteknek igazolása papiroson. Nem maga a papiros az érték, hanem a képességek. Ha ez utóbbiak nincsenek valóban meg, akkor a bizonyítvány csak annyit ér, mint a hamis bankó. Be lehet esetleg valakit csapni vele, de hamarosan baj származik belőle. Manapság sokan a bizonyítványokkal is papiros-kultuszt űznek, azt gondolják, a fő maga a jó bizonyítvány, az már mellékes, hogy van-e megfelelő fedezete tudásban, képességben. Igaz. hogy a felsőbb intézetekbe való felvétel a bizonyítványhoz, ennek meghatározott minőségéhez van kötve, de nem a papíron szereplő érdemjegy, hanem a mögötte megkívánt valóság kedvéért. Nem egyszer hallja a tanár a szülőktől vagy tanulóktól, hogy ilyen — vagy olyan bizonyítványra volna szükség, mert különben nem veszik fel az illetőt az egyetemre, vagy valamelyik más főiskolára. A fiú pl. katona akar lenni, a tüzérséghez szeretne menni, ott pedig nagyon megkívánják a matematikából a jó jegyet. Nem mindig könnyű megértetni velük, hogy a tüzérségnél nem annyira a bizonyítványba beírt érdemjegyre, mint inkább a matematika valódi tudására van szükség és csak ennek az utóbbinak a kedvéért kívánják a megfelelő érdemjegyet. Ha valaki jobb bizonyítványt kap, mint amilyent megérdemel és ennek révén felveszik felsőbb intézetbe vagy álláshoz jut, akkor kiszorított onnan egy nála érdemesebb, alkalmasabb egyént. Ez pedig jogtalanság. A különbnek, az alkalmasabbnak joga van ahhoz, hogy ő részesüljön elsőbbségben. Ha a rossz tanulókat toljuk előre, evvel a jókat hátraszorítjuk. A rossz diákokat annyian veszik pártfogásukba, a jó diákok jogait magának az iskolának kell védenie.