Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

15 A társadalomnak is érdeke, hogy minden állásba a legmegfelelőbb, legalkalmasabb egyének kerüljenek. Senki sem ülne szívesen olyan autóba

r amelynek sofőrje csak kegyelemből, protekció révén kapott kocsivezetői engedélyt. Az egyes állásokban, hivatalokban az alkalmatlan egyének nem okoznak ugyan mindig olyan kézzelfogható és szemmel látható katasztrófát, mint az ügyetlen sofőr, de a társadalom azért nagyon megsínyli, ha az úgynevezett értelmiség, az a réteg, amely ügyeit intézi, nincsen jól kiválogatva. Az iskola tehát a közérdeket szolgálja, mikor komoly kiválogatást végez az osztályozással. Manapság Csonkamagyarországon többen végeznek középiskolát, mint régebben Nagymagyarországon. Sokkal többen, mint ahányat az egyetemek és főiskolák befogadhatnak, pedig ez utóbbiak megint sokkal, de sokkal több diplomás embert bocsátanak ki, mint ahány el tud helyezkedni. A magyar ifjúság jövőjéről gondoskodni kell, de a gondoskodásnak legkevésbbé megfelelő módja, ha a kellő mértéket leszállítva, az iskola boldog-boldogtalannak osztogatja a bizonyítványt. Az iskola selejtező működésével szemben két argumentumot szoktak leginkább felhozni. Az egyik a tanulás szabadsága. Mindenkinek — mondják — joga van tanulni, magasabb művelődésre szert tenni, tehát az iskola ne zárja el az utat buktatással, ne akadályozza meg, hogy a gyengébbek tovább mehessenek a felsőbb osztályokba és végül a főiskolákra. A másik ellenvetés pedig az a kétségbeesett kérdés: hát hova, milyen pályára vigyem a fiamat? Belátom, hogy gyenge tanuló, nehéz neki a középiskola, de ipari, kereskedői pályára sem lehet adni, ott sincsen hely számára. Elvégeztetem tehát vele a középiskolát, azután majd meglátjuk, mit lehet vele kezdeni. Ezekre meg kell jegyezni, hogy az iskola csakis azokat akarja a tanulmányok folytatásától elterelni, akik nem felelnek meg a követelményeknek. Aki megállja a helyét, az természetesen akadálytalanul végezheti tanulmányait. A tanulás szabadságán tehát nem esik csorba: aki valóban tanul és tud tanulni, az előtt nyitva áll az út. Azok a hanyag diákok pedig, akik nem tanulnak és ezért nem juthatnak a felsőbb osztályokba, igazán nem panaszkodhatnak, hogy meg vannak fosztva a tanulás szabadságától. Sokkal nehezebb felelni a másik ellenvetésre. Igaz, manapság minden pályán nehéz helyet találni, az olyanon is, amelyhez nem kell középiskola és egyetem. De vájjon okos dolog-e: azért, mert úgyis sok nehézség van, ezeknek számát még eggyel növelni és a gyenge tanulókkal is mindenáron elvégztetni olyan tanulmányokat, amelyekkel nem tud megbirkózni. A létért való küzdelem majdnem emberfeletti erőt kíván. Miért pazarolja el energiáinak jó részét a kevésbbé tehetséges tanuló olyan munkára, amelyet úgy sem tud becsületesen elvégezni? Az ilyennek már nem marad elég kitartása a további küzdelemre, nincsen kedve valami mesterséget folytatni, még ha ennek révén valahogyan meg is tudna élni. Egyetlen cél lebeg előtte: bejutni bármi áron akármilyen hivatalba, ott majd elteng-leng, nem kell a maga lábán járnia, gondoskodik róla az állam vagy más intézmény. Igaz, hogy minden téren, a szabad, a gyakorlati pályákon is sok az. eszkimó és kevés a fóka. De épen ezért az embereknek maguknak kell komoly küzdelemmel, leleményességgel új megélhetési lehetőségeket terem-