Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

9 zésnél ékesszólóbban beszél. Egy szent írja a tisztaság, az Istenhez való közelség, az izzó szeretet áhítatával szentekről, akik kemény, áldozatos életet éltek Istenért. Engedjük, hogy az Istentől adott eme jelek a mai kor embereire is hassanak, minket is belekapcsoljanak Krisztus titokzatos testébe s a mi belső jámborságunk s külső tevékenységünk tüzét is izzásba hozzák. Dr. Mihályi Ernő pannonhalmi főiskolai tanár. Szent Zoerard András hitvalló és Szent Benedek vértanú remeték élete. Szent Mór pécsi püspöktől. — Fordította Fehér Bálint. I. Abban az időben, mikor a jámbor István király parancsára Pannóniában még alig hogy kezdett sarjadzani az istenség neve és tisztelete, a derék uralkodó hírének hallatára más országokból sok pap és szerzetes jött hozzá, mint atyjához, nem kényszerűségből, hanem azért, hogy a szent társalgásnak új öröme fakadjon az ő gyülekezetükből. Ezek közt egy Zoerard nevezetű, földmíves szülőktől, — mint rózsa a tövisek közül — származó férfiú a Szentlélek sugallatára Lengyelországból hazánkba jött es Fülöp apát kezéből, aki Szent Ipoly tiszteletére Zobor nevezetű kolostort épített Nyitra földjén, fölvette a szerzetesi öltönyt, András nevet kapott és remete-életre adta magát. Vele együtt élő tanítványának, boldog Benedeknek előadása alapján elhatároztam, hogy néhány szóval följegyzem, amit hallottam, hogy mily töredelmes szívvel és mekkora testi kínzásokkal sanyargatta magát. Én, Mór, aki Isten (kegyelméből) iragalmából most pécsi püspök vagyok, gyermekkoromban láttam ugyan a jó embert, de hogy milyen volt az ő életmódja, azt nem látásból, hanem hallomásból tudtam meg. Az említett Benedek szerzetes, aki többször megfordult a Szent Márton püspök tiszteletére emelt kolostorunkban, maga beszélte el nekem az ő tiszteletreméltó életéről a következőket. II. Miután tiszteletreméltó András a remeteség magányába vonult, állandóan böjtölt, ami nagy testi fáradsággal, de a lelki élet megerősödésével járt. Három napig tartózkodott mindennemű ételtől, annak szeretetéért, aki emberré lett az emberekért és negyven napig böjtölt. Midőn pedig elérkezett a nagyböjt ideje, Zizimus apát szerzetesi életének példájára, aki testvéreivel együtt 45 szem datolyával húzta ki a nagyböjtöt, Fülöp apáttól, akinek kezéből vette a szerzetesi öltönyt, 40 diót kapott és avval megelégedve, örömmel várta a szent föltámadás napját. Ugyanakkor pedig és egyéb napokon, habár az étkezés nemcsak a test fölüdítésére nem volt elég, hanem még lelkét is elgyöngítette, mindazáltal — az imádság idejét kivéve — sohasem hagyta abba a munkát, hanem fejszét ragadva az erdőnek egy magányos helyére ment dolgozni. Midőn egy napon a megerőltető munkától és a szigorú böjttől elbágyadt testtel-lélekkel szinte félholtan feküdt ott, egy gyönyörű tekintetű és angyali arcú ifjú ment hozzá és kocsira téve cellájába vitte őt. Midőn az elragadtatás elmultával magához