Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

10 térve megtudta, hogy mit müveit véle Isten irgalmassága, elmondta ezt föntemlített tanítványának, Benedeknek, akinek elbeszéléséből tudom ezeket, de megeskette őt, hogy halála előtt senkinek se szóljon erről a dologról. III. A napi munka után pedig olyan éjjeli pihenést nyújtott a testének, mely inkább kínnak és gyötrelemnek, mint nyugalomnak volt nevezhető. T. i. sövénnyel font körül egy laposra faragott cserfa-törzset és köröskörül hegyes náddal tűzdelte át a sövényt. Maga pedig a fatörzsön ülve, ilyen ülőhelyet használt tagjainak pihentetésére, úgyhogy akármerre dőlt álmosságtól elbágyadt teste, a hegyes nádaktól erősen megsebezve, fölébredt. Ezenkívül fából készült koronát is tett a fejére és négy követ akasztott rá négyfelől: így elszenderedve, akármerre hajtotta fejét, a kő megütötte. Ó boldog András jutalma, boldog és örök élet, százszoros ékességű korona, mely az égben kipótolja azt, amit oly nehezen vásárolt meg itt a földön! Hallatlan neme a hitvallásnak mely még drágábbá teszi az igéret országát! Az étel, a pihenés nem rabolhatta el hiú édességével az örök életet, s a gonosz lélek nem találhatott módot az ő megejtésére. (Boll. IV.) Amiket eddig írtam, tanítványának, Benedeknek elbeszéléséből tudtam meg, aki atyja halála után elhatározta, hogy ugyanazon a helyen lakik. Midőn mestere példájára három évig szigorú életet folytatott, rablók vetődtek arra s mivel sok pénzt gyanítottak nála, a Vág folyó partjára hurcolva, megölték és a vízbe dobták. Sokáig keresték a holttestét, de nem találták. Egy egész évig láttak a Vág folyó partján ülni egy sast, mely mintha lesett volna valamire. Általa bizonyosakká lévén a test hollétéről, a víz alá merítettek egy embert és így találták meg olyan épen, mintha nemrég halt volna meg. Benedeket Szent Emmerám egyházában temették el, ugyanabba a sírba, melyben szent atyjának, boldog Andrásnak csontjait őrizték. A következőket már Fülöp apát beszélte el nekem, amikor már apát voltam. IV. (Boll. V.) Midőn közeledett teste föloszlásának ideje, tudtukra adta ezt a jelenlévőknek és megtiltotta, hogy egyetlen ruhadarabját se vegyék le róla, míg meg nem érkezik Fülöp apát, akit odahívatott. Midőn az atya megérkezett, és a tiszteletreméltó holttest ott feküdt, hogy megmossák, egy rézláncot találtak rajta, mely már a belső részekig hatolt. Csodálatos és hallatlan dolog! Kívül bőr vonta be a láncot, mely belül már rothasztani kezdte a húst. Ámde a vértanuságnak ez a neme titokban maradt volna, ha a köldöknél ki nem látszott volna a lánc kötési csomója. Amint a láncot megoldva kifelé húzták, erősen hallatszott az eltört bordák zörgése. Ugyanettől az apáttól megkaptam a lánc felét és máig megőriztem, de mikor a jámbor Géza herceg elkérte tőlem, nem tudtam megtagadni a kívánságát. V. A boldog férfiú testének eltemetése után is följegyeztem mindazt, amit Fülöp apát elbeszéléséből megtudtam és ami emlékezetre méltónak látszott. (Boll. VI.) Egyszer a rablók, akiknek bandái nagyrészt a vadonban tanyáztak, hajbakaptak egymásközt és amint összecsaptak, egyikük súlyosan megsebesült. A küzdelem végén a bajtársak nem akarván az erdőben hagyni ezt a sebesültet, tanácsot tartva elhatározták, hogy elviszik a föntemlített boldog András remetelakába, akinek akkor már mindenfelé elterjedt a híre. Útközben azonban, amikor még elég messze volt az a hely, meghalt a rabló. Mégis elvitték és a kunyhóban letették az ő testét. Midőn éjfél-