Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1934

32 a szeretetben. Az engedelmesség Szent Benedek szerint valami jó (Reg. 71. f.), s ezzel másokna és magamnak adós vagyok. Engedelmesedem tehát szeretetből és a kemény, a természetemmel ellenkező dolgokban Istenre támaszkodom, mert tulaj donképen neki szolgálok. Mesterem tanácsára enge­delmeskedem még a nehéz és látszatra lehetetlen dolgokban is (Reg. 68. f.), s ilyenkor arra támaszkodom, hogy csak az Istennek engedelmeskedem. Ilyen engedelmességet fogadtam, mikor a keresztségben megígértem, hogy ellene mondok a sátánnak. Ez nem is más, mint a keresztény magatartás és nem is tudom a keresztény házasság megsértése nélkül elhárítani. Az égben lévő szentek koronájukat az engedelmességben nyerték el és szívből vágyódom az után, hogy velük örökre egyesülhessek. És a pokol­ban elkárhozottak mind olyan lelkek, akik kárhozatukat az engedetlenség, a függetlenség és lázadás által maguk okozták és ezek társaságától bor­zadva irtózom. És mindenek előtt: szeretem Jézus Krisztust és érte „mindent elveszthetőnek tartok" (Filip. 3., 8.), mert ő az élet csúcsa, a hatalmas sze­retet és valami egyre csak arra hajt, hogy vele egyesüljek. Azért akarom az életre vezető szűk utat (Mt. 7, 14.) járni és így követni Megváltómat, aki szeretetből a keresztre ment értem. Nem tűröm el, hogy engedelmességemben a kényszerítés legyen benne, hanem belső indításra készségesen és szívesen teljesítem. Nem azért aka­rok engedelmeskedni, mert „kell", mert ez a törvény, mert kényszerítenek rá. Nem! Hanem a tekintélyért magáért engedelmeskedem és naponkint szeretetből vetem magam a parancs alá. Igen, szeretetből! Mily könnyű tehát és mily édes! Ily módon viszem végbe az én érzületem „conversio"-ját, „átalakulá­sát" Jézus Krisztus érzelmévé, aki engedelmes lett a halálig, még pedig a halálig a kereszten. (Filip, 2., 8. és Reg. 5. f.) Lelkem, légy hát bátor! Hasonlóképen fog a család egésze is átalakulni minden egyes tag­jának engedelmessége révén a názáreti ház másává, amelyből sugárzik mindörökre az egymás iránt való alávetés és az egymásra való tekintet, a tiszteletadás és a magáról való megfeledkezés, mert ez mintegy a szeretet illata és az egység lényeges feltétele. 4. Az alázatosság második szava: „Nekem semmim sincs." Ebből fakad a szegénység szelleme, mely Szent Benedek atyánk szava szerint „semmit sem tart maga számára". (Reg. 58. f.) A büszkeség dicsekszik: Nekem van! Az Istent félő alázatosság nem ismer más kincset, mint Jézus Krisztust és a jó lelkiismeret tanúságát. A gazdagság is az égnek adománya. Csak kölcsön az embernek, hogy segítségével maga is, mások is Istent megtalálhassák, s maguk is megszen­telődhessenek és üdvözülhessenek. A gazdagságot tehát csak az Úr dicső­ségének szolgálatában, az egyesnek állásához illő eltartására és a szegények támogatására szabad felhasználni. A fölösleges az oly kincs, mely a sze­génynek jár, mert az övé, a Urunk Jézus Krisztusé. A keresztségben el­lene mondottunk a világ pompáinak is és ezzel keresztszülőnk ajka által Jézus Krisztusnak szent szegénységet fogadtunk. Aki vagyonát rosszul használja fel, azt nem keresztény és nem megfelelő célra fordítja, hűtlen lett ehhez az ígérethez. A világ rossz szellemének rabszolgája maradt és nem válhatott szabaddá Jézus Krisztusban. (Gal. 5., 19.)

Next

/
Thumbnails
Contents