Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1934

17 akik megértik. Hallgassák meg ők is és mindnyájan, hogy mit szól erről a népek apostola, Szent Pál. A szolgák és szolgálók „Isten-házának" nem rabszolgái, tehát egyáltalában nem szabad így bánni velük. Krisztus tiltja meg ezt. Minden megkeresztelt lélek ugyanis szabad Jézus Krisztusban és mi mindnyájan „a benne való hit által Isten gyermekei lettünk". „Mindnyájan, kik Krisztusban megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöttétek magatokra." „Nincs többé sem szolga, sem szabad, mert mindnyájan egyek lettetek Krisztus Jézusban." (Gal. 3, 26—28.) És mennyire ehhez csatlakozik Szent Benedek atyánk tanítása: Isten bennünk Krisztust látja, — semmi mást — és azt a helyet, melyet elfoglal abban a testben, melynek feje Krisztus. Isten ugyanis nem nézi az emberek személyét, hiszen mindnyájan ugyanezen Úrnak szolgálnak." (Reg. 2. f.) „Csak egy emel ki valakit az ö szemében: ha alázatosabb és jó cselekedetekben gazdagabb." (Rg. 2. f.) „Isten-házában" atya és anya, gyermekek, szolgák és szolgálók egy egységet alkotnak Krisztusban, de mindegyik a maga helyén. Ez a rangsor adja a családnak, mint a szentek közösségének (Reg. 63. f.) minden belső szépségét. De ennek a mai ember ellene mond: ez lehetetlen. Ám a keresztény családi élet Jézus Krisztus szándéka szerint valami lehetséges és szükségszerű. Ha a mi családi berendezkedésünkben sem sikerült megvalósítani, akkor a hiba ha nem is mindig, de legtöbbször a ház tekintélyét képviselőben van, mert nem tudja a lelkeket emelni, első nevelése téves és helytelen volt. Hány úr és úrnő hibás az alattvalókkal szemben való gondolkodásban és ezt a hibát csak a szeretet, a részvét, a keresztény áldozatos lelkület tudja ismét meggyógyítani. Az alattvalók panaszát minden körülmények közt el kell hallgattatni. Vannak ugyanis jogos panaszok, Szent Benedek szavai szerint „iusta murmuratio" (Reg. 41. f.) és ilyenkor a családfőnek kötelessége arra vigyázni, hogy ez megszűnjék és újra elő ne fordulhasson. A legjogosabb panasz, — és ezt ma sok cseléd elpanaszolhatja, — hogy gazdáik nem látják meg bennük Jézus Krisztus testének tagjait. Annak a Jézus Krisztusnak tagjait, iaki maga is ácsnak volt a fia. Az urak általában nem törődnek többé, vagy nem eléggé törődnek alattvalóik lelki üdvével. Mintha elfeledték volna, hogy azok lelkéért éppen úgy felelősek, mint gyermekeik lelkéért, mert mint Szent Benedek szava mondja: „róluk is számot kell adniok Isten ítélőszéke előtt". (Reg. 2. f.) „Isten-házának" munkásait nem becsülik úgy meg, mint az embertársaink emberi és keresztényi méltóságának tudata megkívánná. Az egész társadalmi és szociális élet alkotó sejtjében, a családban is, megvan a szakadék a parancsolok és a szolgálók között. Ezt a szakadékot áthidalni egyedül Jézus Krisztus tudja; mert ő tudja őket újra közelebb hozni egymáshoz és a szeretetben keresztény egységgé kapcsolni. De mert Jézus Krisztus többé nem a híd, azért a hidegség, a bizalmatlanság és bizonyos kevesebbre becsülés ezeket az egyszerű és egyedülálló lelkeket — akiket pedig Jézus Krisztus szeretetével őszintén és kiváltkép szeretnünk kellene — távol tartja tőlünk. Nem azt jelenti ez, hogy ez a szeretet az állásokat és az életkörülményeket egyformának veszi és a szerepeket fel akarja cserélni. Nem és ezer-