Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1933

65­Gellért vértanú, Boldog Maurus pécsi püspök, Boldog Zoerárd András és Benedek nyitrai vértanuk, Boldog Atanáz és Sebestyén esztergomi, Boldog Asztrik kalocsai püspökök, Szent Adalbert vértanú, Boldog Gizella, ki férje halála után bencés apáca lett és apátnőként halt meg, továbbá mint bencés oblátusok a rend világában élő tagjai voltak Szent István, Szent Imre és Szent László. így tehát ezt az érdekes, modern stílusú üvegablakot a leg­teljesebb bencés emléknek tekinthetjük. 3. A harmadik csoportba sorozzuk az újabb kor bencés emlékeit. Ezek közül először a legismertebbet említsük meg és ez Czuczor Gergely (f 1806). Amikor az Akadémia őt szemelte ki a magyar nyelv nagy szótárának szer­kesztésére, Széchenyi István gróf maga kérte a főapátot, hogy adjon enge­délyt Czuczor Gergelynek e megbízatás elfogadására és Pestre költözésre. Az addig már igazságtalanul sokszor meghurcolt Czuczor Gergely csend­ben, elvonultan, hogy a leselkedőknek még gyanúra se adjon okot, töltött el három esztendőt. De a szabadságharc őt is elragadta, Riadó-jával a bosz­szút lihegő szilaj haragját kiöntötte, ezért 1849 januárjában Windischgrätz elfogatta. Négy hónapig volt nehéz vasban a budai József-kaszárnyában. Ekkor rövid időre kiszabadult a börtönből, de Hainau újra vasra verette az önként jelentkező költőt és mint fogoly, Kufstein várában volt 1851 január 22-ig. Kiszabadulása után Pesten telepedett le és folytatta tudományos munkásságát. Ennek emléke a Múzeum-kőrúton a Brázai-féle házon elhe­lyezett emléktábla, mely azt a 15 esztendőt örökíti meg, mit e házban élt át Czuczor Gergely. Czuczor Gergely emlékét őrzi még a róla elnevezett utcán kívül Buda­pesten a Kerepesi-temetőben a fővárostól adományozott díszsírhelyen emelt egyszerű síremléke. Évről-évre idejönnek a budapesti bencés gimnázium növendékei, hogy koszorújukat letéve az ő sírjára, hódoljanak minden itt eltemetett bencés emlékének. Ezek közül sok ma már teljesen elfeledett nevű bencés, aminő az egy sorral hátrább eltemetett Márkfi Samu arany érdemkeresztes, a budapesti magyar Tudományos Egyetem kiérdemült rektora, az akadémia levelező tagja (|1861). Kár hogy a nevét és emlékét annyira elfeledték, hogy az egyetem rektorainak arcképcsarnokából is hiányzik az ő képe. A kerepesi temetőben van eltemetve még dr. Molnár Szulpic (|1925) esztergomi igazgató és Timár Gellért (f 1929) fiatal bencés. A farkasréti temetőben nyugszik mohás kőkereszttel díszített szürke márványsírkő alatt Gyulai Rezső (f 1906) zalaapáti perjel, a maga korában ismert nevű művé­szettörténeti író. A németvölgyi temetőben helyezték el örök nyugalomra dr. Fuchs Bonifác (f 1887) bakonybéli bencést. Az új-temetőben három ben­cés is van eltemetve: Horváth Róbert (f 1915) zalaapáti alperjel, Osztovits Gellért (f 1917) és Szilágyi Ágoston (f 1913) esztergomi tanár. Két éve vetettük fel a gondolatot, hogy a Diákszövetség kezdjen el mozgalmat, hogy a fővárosba letelepedett rend kapjon a kerepesi temetőben kriptának való helyet, úgy valamennyi bencés halottunkat egy helyre eltemetve emléküket könnyebb volna megőrizni és ápolni. A Múzeum-kertben is megtaláljuk egy bencésnek a képmását s ez Römer * Szent Gellértnek van szentelve a lazaristák Nagyboldogasszonyúti kápol­nája is.

Next

/
Thumbnails
Contents