Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

44 a tündérmeséit, hintalovát... így kellett lennie és így van jól. Ez a fejlődés. Ellenben számolni kell azzal, hogy a szülő a kamaszévekben nem látja többé tisztán a fia lelkét, jellemét, problémáit. Oldala mellett, látszólag a régi nagy közelségben él és mégis a szótlanná vált fiú lelkében s életében nehéz, nagy dolgok történhetnek, kataklizmák törnek reá, viharok dúlnak, nagy bukások jönnek, súlyos palástú bűnök ülnek a lelkére... Édesanya, édesapa esetleg csak annyit lát, hogy esetlen, durvább, neveletlenebb, hallgatag, álmodozó a fiú, s szót harapófogóval kell kihúzni belőle, nem cseng a régi aranyos kacagása — és sokszor panaszkodik a mama a barátnőinek: „Én nem tudom, mi van ezzel a gyerekkel, olyan ügyetlen, neveletlen, darabos egy idő óta..." — pedig, ha a fiú lelkébe látna, talán sírva kellene mondania: „Elveszett a fiam tisztasága, bűn rabja lett..." Sokszor a mama csak az illemkódex alapján zsörtölődik szent, nagy szeretettel a fiával szemben s ugyanakkor az élete legnagyobb küzdelmeit vívja lezárt ajakkal. Leplombált, lelakatolt világ. Drága mamuska, mit sejted te, hogy mi van ilyenkor a fiad lelkében! Te vagy az első, aki a kapuján kívül rekedtél, amikor a kamaszévek vihara elérkezett! Értsünk szót. Kamaszévek alatt nem a 16—17 évet értem. A fiú egyéni adottságai szerint mindenkinél más időben, más külsőségek közt jön meg a kamaszkor; általában 13 éves korában kezd már kamaszodni a fiú. Szegény, ilyenkor a legellenszenvesebb. íratlan általános emberi törvény, hogy mindenki igyekszik mindenlki más előtt lehetőleg előnyösen megjelenni és eltakarni minden testi, szellemi, lelki hibáját. Ezért öltözködik, fésülködik, ezért játszik sokszor hazug szerepet másokkal szemben... Csak éppen szegény kamaszgyerek az, aki a legtépettebb, ellenszenves külsővel és modorral lép a világ elé. Tegnap még oly bájos volt: mosolygós, bizalmas, biztos fellépésű, mint Burnett „Kis lordja"; — aztán egy észrevétlen éjjelen felfordul ez a szép gyerekvilág és megjelenik a kamasz... „Én nem tudom, mi van teveled, te gyerek! Akkora a kezed, lábad... Kinőtted minden ruhádat... Jaj, de ügyetlen vagy: mindent fellöksz, minden szőnyegbe belebotlasz, mindent lesodorsz a helyéről, mindenkivel szemben neveletlen, bántó, durva vagy... És a hangod... És a pattanásokkal tele arcod... És a nevetésed, az a höhöhöhő-kamaszröhej... Mi van veled, jaj, mi van

1 veled?..." Megnyugtatom az aggódó mamuskát. Nem tört le, nem lett rosszabb a fia, csak idősebb lett és az élet és fejlődés törvénye előírta viharzónába került. Súlyos idő neki meg azoknak is, akik nevelik; de ha becsülettel végigküzdötte, akkor, mire kiér a viharzónából, férfi lesz belőle, talpig férfi! Szegény kamaszgyerek! Mennyi torz vonás életében és jellemében! Terhére van szeretet, gyengédség; ellöki édesenyja simogató kezét, kitér az ölelése elől, mert barátai előtt, de önmaga előtt is szégyenli, hogy őt dédelgetik. Kikéri magának a régi becéző nevet s elutasít minden gyengéd simogató közeledést. Pedig soha az életben nem vágyik úgy szeretet és megértés után, mint a kamaszévek viharzónájában! Unja a család kereteit, terhére van a közös élet minden rég megszokott kicsi kapcsa; valahogyan szűk számára az eddigi világa, nyűgként szeretne lerázni mindent. „Elátkozott ház" és „elátkozott család", írják ilyenkor bizalmas levelükben drága, szelídlelkű úri fiúk. És úgy is éreznek, amint írják. — Zárkózott,