Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

41 szor a helytelen családi nevelésben, az elkényeztetésben keresendő. Némely családban a gyermek nemcsak úr, hanem zsarnok. Nem alkalmazkodik senkihez és semmihez, megkívánja, hogy mindnyájan az ő szeszélyeihez alkalmazkodjanak. Engedi, sőt elvárja, hogy kiszolgálják, szüleivel úgy bánik, mintha alkalmazottai volnának. Megszokja, hogy kellemetlenkedéssel, nyafogással mindent elér, csökönyösségével mindig diadalt arat. Világos, hogy ilyen előzmények után az iskola nem sokra megy vele. Fegyelmi szabályaival legfeljebb kissé féken tartja, de amint lazul a fék, előtörnek a rossz szokások, nyomban jelentkeznek a rossz modornak összes megnyilvánulásai. Az ilyen tanuló állandó harcban van az iskolai fegyelemmel, s nemcsak a tanárok idegei fáradnak ki, hanem az ő idegei is felőrlődnek. Nyűgnek érzi a rendet, folytonos reménytelen harcot vív ellene, nem tud beletörődni a korlátozásokba, keserű, lázadozó lélekkel járja végig az iskolát. A középiskolából kikerülő ifjú élete nagy zökkenőhöz érkezik. Az iskola a gyermeket látja benne. A kialakulásban lévő lényt, akitől még nem lehet sokat várni, akinek hibáit jóakaratú elnézéssel kell kezelni. Az élet már nem ilyen megértő. A modor, a viselkedésmód sorsdöntő szerepet játszhatik. Ha valakinek nincsen jó modora, minden jóakarata, tudása mellett is háttérbe szorulhat, fájó mellőzésnek lehet kitéve, nem tud érvényesülni. Az élet nagy versenyében nagy megterheléssel indul, nem csoda, ha mások megelőzik. Mennyi örömtől fosztja meg magát, mert a társaságokban nem kedvelik, elnézéssel fogadják, vagy gúnyosan megmosolyogják. Nagyon rosszul látja el útravalóval gyermekét az a szülő, aki engedi, hogy modora helytelen irányban fejlődjék. A jó modor nemcsak a közéletben és a társaságban, hanem a családi életben is fontos. Sok ember idegenek előtt csupa finomság, figyelmesség, hazatérve azonban az előszobában felöltőjével leveti a jómodort is. A közvetlenség nála nyerseségben, a fesztelenség figyelmetlenségben nyilvánul meg. A házikabáttal együtt felölti mogorva ábrázatát, mosolyával takarékosan bánik, hogy több maradjon az idegeneknek. Az illemszabályokat olyan ceremóniáknak tartja, amelyek csak a nyilvánosság elé valók, nincs értelmük az intim családi tűzhelynél. Mennyi elidegenedésnek, súrlódásnak és végül meghasonlásnak oka ez a családi életben! Éppen ott van szükség fokozott gyengédségre, finom, udvarias modorra, ahol gyakori, állandó az együttlét, az érintkezés. Ezért kell hozzászoktatni a gyermekeket már jó korán ahhoz, hogy legközelebbi hozzátartozóikkal — a testvérek egymással — szemben szintén megtartsák az illem szabályait. Egy híres színművésznő egyszer nagyon gyér közönség előtt játszott. A darab után valaki kifejezte előtte csodálkozását, hogy annak az egypár embernek a kedvéért olyan teljes szívvel-lélekkel adta szerepét, hogy belevitte egész művészetét az alakításba, pedig alig voltak néhányan a színházban. — De ott voltam én!, mondta önérzetesen a művésznő, jelezve: saját magának tartozott awal, hogy ha már játszik, jól játsszék. Azt a lelkületet kell belenevelni a gyermekbe, hogy saját magát becsüli meg a finom, illedelmes viselkedéssel, hogy magának tartozik a kifogástalan modorral, a bárhol, bárkivel szemben való előkelő, nemes lélekre valló bánásmóddal. Dr. Bognár Cecil.