Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

32 „Menjetek annak nevében, akinek áldását adtam rátok. Menjetek a hit világosságát vinni a hitetlenség és babona éjjébe, menjetek az örök reménységet élesztgetni s vigyetek szeretetet a rideg szívekbe, hogy mindezekből kisarjadzzék a Krisztus békéje. Emeljetek templomot az Isten dicsőségére, építsetek monostort a ti imádságtok helyévé abból, amit Isten ad . . ." Imígyen szóla s a testvérek kezükben vándorbotjukkal útnak indultak. Piacidus Szicíliába, Augustinus Angliába s az új benedeki szigetekről Bonifacius német földre, Gellért magyar földre ... S Krisztus országa növekedék . . . 1923. év tavaszán néhai Remigius főapát úr Pannónia Szent Hegyén imígyen szóla Titusz testvérnek: „Indulj áldásomtól kísérve másik három testvérrel együtt szépséges Hazánknak gyönyörűséges büszke fővárosába s ott gyermekszívekbe hintsétek el az imádkozni akarást és a dolgozni tudást, hogy lelkükben kisarjadzzék a benedeki béke. Menjetek arra a földre, amely vérszerződéssel a mienk, hiszen immáron ezer évvel ezelőtt egyik testvérünk, Gellért apát és püspök úr vérének hullatásával eljegyezte velünk ezt a földet, mikor Krisztus igazaiért halt. Menj annak nevében, akinek áldását adom rátok és munkátokra ..." S Titusz, meg a három másik testvér elindula Budapest földjére. Elmentek az engedelmesség nevében, szívükben izzó gyermeki lélekszeretettel. Iskolájuk nem volt, mások jóvoltából tudták csak álomra hajtani fejüket. 1923. év június 26-án Kádár Titusz, az első igazgató — egy ív papírossal s egy szál ceruzával kezében elment a Mária Terézia-tér 8. sz. szép épületbe s beírta az első budapesti bencés diákot, Wágner Jánost s megnyitotta a Szent Benedek-gimnázium első osztályát. Az 56 kis diák, a nekik idegen vezetőktől kísérve, a józsefvárosi plébánia-templomban tartotta meg ünnepies Veni Sancte-ját, a kis diákok szüleinek jelenlétében, majd az iskolának kölcsönadott épület egyik termében már nemcsak a szülők és diákok, hanem a Szent Benedek-rend sok jóbarátjának, a hivatalos köröknek és más iskolák képviselőinek jelenlétében nyitotta meg az első iskolaévet olyan beszéddel, amelyben az ő nagy és nemes lelkének minden szépsége benne volt, de benne volt őszintén átérzett s komoly jelentésében vett ez a szó: gyermekszeretet. Nem ellágyuló, nem ömlengő, nem mindent elnéző, hanem komoly, vasveretü, nemes szeretet. Uj hang Budapestnek pedagógiájában. S amint a sudártermetű, aszkéta, de mégis leányos arcú új igazgató láztól csillogó szemekkel ezeket az igéket elmondotta, mindenkinek meg kellett éreznie, hogy itt nem frázisok hömpölyögnek, hanem csak igazság lehet a kijelentések minden betűje: csak az igazságot lehet a meggyőződés olyan hangján elmondani. Ebbe a megnyitó beszédbe volt összesürítve a budapesti első bencés gimnáziumnak minden programja... Ennek a Veni Sancte-nák elhangzása Szent Benedek magyar fiainak évtizedeken keresztül szövögetett szép álmodását valósította meg. De a legmerészebb tervezgető és álmodozó sem így képzelte el lelki szemei előtt a budapesti bencés iskolát. Fényes, modern palotáról álmodtunk, ahol a pedagógia minden vívmánya példaadóan lesz megvalósítva, ahol nagy és világos termek, pompás berendezés, elsőrendű szemléltető eszközök állanak rendelkezésre. S mindebből semmi sem volt... Még épületünk sem volt... De hiszen a bnsaszemet a sötét földbe rejtik s maga teremti meg magának