Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1930

n tés- és névnapok alkalmából legmaradandóbb értékű ajándék egy-egy könyv. Nem lehetne ezeket az ajándékkönyveket úgy összeválogatni, hogy az elmondottuk célt szolgálják? S ilyen eljárás mellett a tanuló elvégezvén középiskolai tanulmányait, szép könyvtár felett rendelkezhetne. Tudunk olyan diákról, illetőleg szüléikről, akik Tóth Tihamérnak örökbecsű könyveit lassankint, amint gyermekük szellemi élete fejlődött, mind megvették s nem egy felső osztályos tanulónak könyvtárában e kiváló ifjúsági írónak minden könyve megvan. Nem érne-e többet Verne könyvei helyett a magyar irodalomnak gyöngyeit elhelyezni gyermekünk könyvtárában? Hiszen az elsorolt munkáknak legnagyobb része olcsón kapható s alig kíván néhány fillérnyi áldozatot. A szünidei olvasmányokról szólva nem elég azt megállapítanunk, hogy mit olvasson a tanuló pihenése napjaiban. Épen ilyen nagyjelentőségű, sőt nevelés szempontjából még fontosabb annak megállapítása, hogy mit ne olvasson a vakációzó diák. A tanulók nagy átlaga ugyanis szívesen olvasgat s mivel a vakációban, amelyet vagy távol tölt hazulról, ha pedig városon tanuló diák, falun tölt szüleinél, nem jut könnyen azokhoz a könyvekhez, folyóiratokhoz, amelyek neki valók, elolvas mindent, ami kezeügyébe kerül. Mennyi lélekrombolást rejt magában az olvasási éhségnek ilyetén kielégítése?! A gondos szülőnek ügyelnie kell, hogy a ponyva-regény irodalomnak termékei ne kerüljenek gyermeke kezébe. Még a nem ártalmas, de pusztán csak szórakoztató olvasmányoknál is gondot kell fordítani arra, hogy ne egyedül csak azok szolgáljanak a tanuló érdeklődésének kielégítésére. Ami néha ugyanis jó inyenckedésre, nem jó állandó táplálkozásra. A képes folyóiratoknak tartalmát is tanácsos megvizsgálni, mert nem minden való az ott írottakból serdülő gyermek kezébe. A rosszat távoltartva, elrejtve, a jót kézbe adva kell helyes olvasásra nevelni a gyermeket. Amikor tehát seregszemlét tart a szülő azon holmik felett, a tanuló pedig azon játékszerek felett, melyeket magával visz vakációjára, a gondos szülő ne hagyja ki leltárából a jó könyvet sem. Az idegen nyelveket illetően inkább arra kell gondot vetnünk, hogy a tanultak ne essenek ki a tanulók emlékezetéből. Itt elsősorban arra gondolunk, hogy a vakáció ideje igen alkalmas arra, hogy a szókincset megrögzítse a tanuló, esetleg gyarapítsa azt. Azért kívánatos az volna, hogy a tanuló az. elmúlt iskolai évnek szószedetes füzetét ne dobja el, hanem tanulgassa, ismételgesse, még pedig hangosan a tanult szavakat, hogy füle is megszokja azoknak kiejtését. A nyelvtani ismeretek ébrentartására pedig azt tudnók ajánlani, hogy az elmúlt iskolai évben olvasott és fordított olvasmányokat a vakációban újra ismételgesse át, s ha fennakad valamiben, vegye elő a nyelvtant. A modern nyelveknél ugyanez az eljárás ajánlatos, de még meg lehet toldani könnyebb szövegeknek olvasásával is. Akár modern nyelvű ifjúsági lapok régebbi számait viszi magával a tanuló vakációjára s azokat olvasgatja, ha kell szótár segítségével (a német nyelvben igen tudjuk ajánlani May Károlynak regényeit, mert könnyű német nyelven vannak megírva, tartalmuk érdekessége miatt pedig a tanuló szívesen olvassa őket), vagy pedig idegen nyelvű napilapoknak híreit, köznapi eseményeit olvasgassa. Levelezzen tanulótársaival a kérdéses idegen nyelven. Oly jó perceket szerez a tanárnak, osztályfőnöknek, ha tanulója idegenből felkeresi egy-egy lappal s arra üdvözlő, köszöntő szavait idegen nyelven írja. A tanár elnéz.