Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1928

10 Mi újat hoz a szerzetesség? A szerzetesség először is új erőt állít a világba. A népvándorlás korában vagyunk, abban a korban, amikor az egyházatyák már nem élnek, és a pápaság világi hatalma még nem alakult ki. Nem állnak még a középkor nagy kultúrközpontjai: az egyetemek sem, hogy új világosságot árasszanak. A két világ közti századok ezek, a vadságnak, az elhagyatottságnak, az eldurvulásnak századai. És az Egyház, a maga kultúrájának megvédésére, feladatainak teljesítésére vájjon hol találhatott erőforrást, kire támaszkodhatott? A hívő népre? De annak legnagyobb része szegény volt. A népvándorlás zavarai közt a megélhetéséért folytat élet-halál harcot. Talán a nagyokra, a hatalmasokra? Az ő életüket a kard töltötte ki: harc a hatalomért és a gazdaságért. Vagy a papokra? Akiknek annyi a munkájuk, hogy elmerültek benne, és emellett oly kevesen, szinte elképzelhetetlenül kevesen voltak. És képzettségük is nagyon csekély volt. A püspökökre, akik világi urak voltak ebben a korban? Hol van az erő? Kikre lehet támaszkodni? A hiányzó erők helyébe léptek a szerzetesek, a bencések! Ők alkották az Egyház avant-garde csapatát, akik a legelső sorokban küzdenek. Meg kell téríteni Angliát! Kit küld oda a pápa? Szent Ágostont és bencés társait. Őket küldi Szent Bonifáccal Germánia megtérítésére — és ők mennek. Mennek északra, a Skandináv-szigetre, mennek keletre a szlávok közé, és mennek Szent Gellérttel, Szent Adalberttel, Szent Anasztázzal és a névtelen bencés szentekkel magyar földre. „Uram, itt állok, készen állok!" — „Menjetek és tanítsatok." És ez az új erő eleven erő, mert a példának óriási erejével hat. A sze-' gény népek primitív lelkiségének ez kellett. Ha elfogadta is a kereszténységet a népvándorlás embere, keveset értett belőle. A fejedelem parancsszava, Nagy Károly vagy Géza akarata a keresztvíz alá kényszerítette ugyan őket, de ezeket az embereket még lélekben is kereszténnyé kellett tenni. És mi tehette őket kereszténnyé? A prédikáció? Mit értett abból? Hiszen annak magasabb tanítása oly távol álló, oly messze eső világ volt az ő számára. A szó kevés, a betű még kevesebb! Ide példa kellett, az élő tanítás. Ezt adta meg a hegyek csúcsán épült kolostor. Azok az egyszerű emberek, akik ott a kolostorban naphosszat imádkoztak, énekeltek, zsolozsmáztak, — de akik naphosszat dolgoztak is, művelték a földet, irtották az erdőt, kemény munkát végeztek, de mégis tudtak imádkozni, az élet erejével mutatták meg a keresztény élet útját. A barbár erkölcsökben élő, félig hitetlen népnek, a néphez helyenkint oly sokban hasonló világi papságnak megmutatták, hogy lehet Istennek, Isten munkájának élni, lehet lemondásban élni, lehet mindenestül másokért élni, és ugyanakkor vidámnak, erősnek lenni. íme az élő példa világot alakító ereje. Mikor a bencés Regula ily termékeny módon illeszkedett bele a középkor történelemalakító tényezői közé, akkor nemcsak erőről és pedig eleven erőről tett tanúságot, hanem ez a Regula és rajta keresztül a Rend, ezen keresztül pedig^a szerzetesség tanúságot tett a keresztény Egyháznak krisztusi termékenységéről, kimeríthetetlen plasztikai erejéről. A szerzetes-