Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1928

Szent Atyánk! Tizennégy évszázados jubileumodon minden más alkalomnál őszintébben és átérzettebben zeng templomainkban a praefatio fölséges éneke: „profusis gaudiis totus in orbe terrarum monachorum coetus exsultat", „örömáradatban ujjongva ünnepet ül ma a föld kerekségén gyerekeidnek serege". Igen, öröm tölti be most minden gyermeked szívét, a jóságos Isten gondviselő vezetése iránt érzett hálás szent öröm. öröm, hogy ily szerető atyát adott nekünk; öröm, hogy méltatlanul ugyan és csak az Isten kegyelméből, de gyermekeid lehettünk, öröm, hogy ünneped nem eltemetett múltnak kegyeletes felújítása, hanem a jelenben is lankadatlan, sőt megújult erővel ható valóságnak a felismerése, öröm, hogy nemcsak magunk ünnepelünk szük, családi körben, hanem hogy velünk ünnepel a földön az egész Egyház és velünk ujjong a mennyei karok serege. A velünk ünneplők szívének virágából kötöttük neked, Szent Atyánk, ezt a csokrot. A Te dicsőítésedre mondották el ezeket a beszédeket. Most is a Te dicsőítésedre örökítettük meg a ránk bízott tanulók számára okulásul. Ismerjenek meg ők is Téged, szeressék meg szellemedet, kövessék tanításaidat és legyenek, akár a világban élve — lélekben, akár a szerzetedbe lépve — valósággal, a Te gyermekeid. És most kérünk is valamit Tőled, Benedictus, Áldott. Áldj meg minket és áldd meg Hazánkat és áldd meg az Egyházat, hogy mi érdemes gyermekeid, Hazánk újra egész, az Egyház pedig győzedelmes lehessen. 1*