Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1926

12 kongregáció zászlajának megszentelése és az új kongreganisták felvétele (L. lent). Február 27. délután a cserkészek szereztek vidám perceket tréfás előadásukkal a cserkészet barátainak. Március 15. eseményekről családi jellegű ünnepünkön emlékeztünk meg, amikor az ünnepi beszédet Dobrovich Ágoston tanár mondta. Ezen ünnepünkön emlékeztünk meg Vasvári Pálról is. Intézetünk védőszentjének március 20. és 21. ünnepünkön hódoltunk. Ezen a napon lepleztük le Olofsson Gusztáv tanár úr festette nagy Szt. Benedek-képet, az ifjúság pedig előadta az intézet egyik tanárának Pax c. ifjúsági darabját. Ünnepünkön a szülőkön kívül résztvettek az öreg bencés diákok közül is sokan Térfy Béla, v. miniszterrel az élükön. Az intézet Beethoven-ünnepét június 3-án tartotta. Linzer Szilárd tanár ünnepi beszédén kívül négy tanuló előadta a halhatatlan mester egy-egy művét, az énnekkar pedig „Isten dicsőségét" a zenekar kísérete mellett. 11. Sírgondozás. Pintér Jenő, tanker, kir. főigazgató úr évekkel ezelőtt azt a kegyeletes gondolatot vetette fel, hogy a nemzet nagy íróinak, tudósainak, művészeinek a budapesti temetőben levő elhanyagolt sírjait az egyes közép­iskolák vegyék szerető gondjaikba. Intézetünk a nemzet nagyjai iránt való köteles hálából és kegyeletből Czuczor Gergelynek, a magyar bencés rend e kiváló költő és tudós tagjának sírját vállalta gondozásra. A költő sírjánál november I. délután az intézet cserkészcsapata állott díszőrséget, november 2. pedig az egész intézet kivonult a virágokkal feldíszített sírhoz a Kerepesi-temetőbe. A sírnál az gazgató emlékezett meg annak néma lakójáról ; imádság és ének után pedig mécsest gyujtottunk a síron emlékezésünk jeleként. Ugyanakkor a IV. osztály tanulói kivonultak a rákoskeresztúri temetőbe volt osztálytársuknak, az intézet első halottjának sírjához s koszorút helyeztek rá, a II. oszt. tanulók pedig két osztálytársuk sírjánál imádkoztak. 12. Szülői értekezletek. A szülők igen nagy hányadának szellemi táplá­lékából hiányzanak a nevelés kérdésével szakszerűen foglalkozó munkák, cik­kek. Legfeljebb a napilapok hasábjain találkozik néha-néha egy ilyen kérdést tárgyaló cikkel, amely rendesen nem hivatott tollból került ki. A gyermek érdeke pedig megkívánja, hogy szakszerű felvilágosítást kapjanak a szülők is. Az iskola és a szülői ház közt való viszony szorosabbá tételén kívül ezt a célt szolgálják a szülői értekezletek s az eredmény amellett tanúskodik, hogy a szülők részéről megvan az érdeklődés a nevelés kérdései iránt; az a kérésük pedig, hogy minél többször hallhassanak a nevelés problémáiról, azt tanúsítja, hogy a szülői érte­kezletek szinte lelki szükségletet elégítenek ki. Az elmúlt iskolaévben három értekezletet tartottunk. Az első értekezleten az iskolai év megnyitásakor az igazgató szólt a szülőkhöz és tanulókhoz a munka értékéről, annak szeretetére való nevelésről. A második értekezlet dec. 17-én volt csak az I. oszt tanulók szülei számára, amelyen az igazgató ismertette az intézetnek a nevelés terén követett eljárását. A harmadik, márc. 10 én tartott értekezleten Kelemen Krizosz­tom tanár fejtegette az olvasmányok megválogatásának nagy jelentőségét, az otthoni olvasás ellenőrzésének szükségességét és módját. Minden értekezletün­kön nagy számban jelentek meg a szülők. 13. Tanulmányi kirándulások. A kirándulások kettős célt szolgáltak. Az egyik cél az, hogy a tanulók a tanult ismereteket tágítsák, a másik pedig, hogy néhány órát töltsenek a természet szabad ölén friss levegőn. Az iskolai év folyamán majdnem minden hónapban voltak egy előadási órára, illetőleg egy-egy délelőttre terjedő tanulmányi kirándulások múzeumokba, nevezetesebb

Next

/
Thumbnails
Contents