Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1926

13 középületekbe stb. A szép idő beálltával szombat délutánonként vagy ünnep előtti délutánokon az egyes osztályok osztályfőik vezetése mellett rendesen a Népligetbe mentek. Nagyobb tanulmányi kiránduláson június 21. és 24. közt vettek részt a tanulók. Az I. osztály az intézet hagyományához híven Pannon­halmára zarándokolt. A III. osztály két napot Esztergomban töltött el. A II. és IV. osztály együttesen Tihanyba ment el. 14. Segélyezés, jutalmak. Nemes lelkek bőségesen éreztették szívük mele­gét azokkal, akikre anyagi gondok nehezednek. Hálával jegyezzük fel nevüket, mert adtak abból, amit Isten adott, azoknak, akiknek nem adatott. Nagy hálával jegyezzük fel azok nevét, akik szegénysorsú diákjainkon segítettek, de nem kevesebb hála illeti azokat is, akik intézetünk szertárait, gyűjteményeit gyara­pították. Sokan nem engedték meg nevük közlését, mert nem akarják, hogy a jobb kéz tudja azt, amit a balkéz tesz, de imádságos hálánk nekik is szól. a) Bárdos Rémig dr. pannonhalmi főapát, az intézet kegyura és fenntar­tója 22 tanulónak adott tandijelengedést 1000 P értékben. Őméltósága jóvoltából két tanuló kapott reggelit és ebédet a székházban 800 P értékben. b) A Szent-József-hitközség Blieszner Ágoston prépost-plébános úr útján 400 P, egy volt tanítványa Rendünknek 240 P, özv. Genthon Ferencné méltósá­gos asszony pedig 25U P-t adott szegény tanulóink tandíjának fedezésére. Bohuniczky Jenő dr. táblabíró úr karácsonykor 48 P-t küldött a cserkészeknek és a Mária-kongregációnak. c) Ruhaneművel segítettek tanulóinkon dr. Genthon Ferencné, aki tragiku­san elhunyt kis fiának ruháit küldötte el, Morbitzer Jenöné úrasszony fehérneműt, Kócsy Gyuláné úrasszony egy télikabátot és egy öltözet ruhát, Noficzer Károlyné úrasszony egy pár cipőt, egy volt győri diákunk egy téli és egy tavaszi kabátot ajándékozott. A Krizantemum asztaltársaság karácsonykor egy tanu­lónkat felruházta, a KÉVE pedig ugyanakkor Wagner J. úr útján 11 pár haris­nyát küldött. d) Három tanítványunk szülője az egész iskolai év folyamán egy nehéz sorssal küzködő tanulónknak ingyen étkezést adott. e) Stein Márton igazgató úr a Pannonhalma c. filmmel ajándékozta meg az intézetet. f) Évvégi jutalmakra Kócsy Gyuláné úrasszony 20 P-t, egy magát meg­nevezni nem engedő szülő 2 kötet, Zimmermann Károly úr 10 kötet, Bohuniczky Jenő dr. úr 1 kötet könyvet, Wagner János építész úr 40, a józsefvárosi hitközség 50, Molnár Bertalan bencés ujoncmester úr 5 P-t, az Élet-nyomda rt. 15 kötet, a Zászlónk 10 diáknaptárt küldött. g) Szorgalmas tanulásuk és példás viseletük miatt az iskolai év végén a *-gal megjelölt tanulók részesültek jutalomban. 15. A magyar bencés Rend volt tanítványai már évekkel ezelőtt egyesületbe tömörültek. Az egyesületnek Budapesten is van osztálya, amelynek tagjai meleg érdeklődést tanúsítottak az intézet iránt s nemcsak ünnepeinken jelentek meg, hanem anyagi támogatásban is részesítették tanulóinkat. Az egyetemeket és fő­iskolákat járó volt tanítványait a Rendnek pedig azzal támogattuk, hogy házi taní­tókul őket ajánlottuk a szülőknek.

Next

/
Thumbnails
Contents