Szent Szív szerzetesnők VIII. kerületi katolikus leánygimnáziuma, Budapest, 1918-1919
I. Iskolánk múltja - II. Iskolánk az 1918-1919. és 1919-1920. iskolaiévekben
5 Tanulóink viselete, szorgalma és előmenetele a rendkívüli idők dacára is példás volt. Az intézet katholikus jellegéhez méltóan a vezetőség mindent elkövetett, hogy növendékeit a Szent Szív oltalma alatt és példája szerint nevelje igazán vallásos és művelt honleányokká, megragadott minden módot, hogy a növendékeknek a katholikus vallásgyakorlatra alkalmat adjon. Nemcsak vasár- és ünnepnapokon, hanem hétköznapokon is szentmisét hallgattak a növendékek az intézet kedves kápolnájában. Az exhortációkat mind a magasabb, mind az alsóbb osztályok számára külön-külön az intézet fáradhatatlan hittanára tartotta minden vasár- és ünnepnapon. 1919-ben februárban 3—7-ig voltak a lelkigyakorlatok P. Biró Ferenc S. J. Jézustársasági atya vezetése alatt, ez alkalommal ajánlotta fel magát ünnepélyesen a Sophianum ifjúsága és elöljárósága Jézus legszentebb szivének különös oltalmába. A jelen tanévben pedig nov. 18—21-ig' voltak az évi lelkigyakorlatok P. Bernhard Zsigmond S. J. vezetése alatt. Növendékeink vallásgyakorlatait is mindig különös figyelemmel kisérte érseki biztosunk, Mélt. Breger István dr. esztergomi praelátus kanonok és kultuszminiszteri tanácsos úr. Öméltóságának, ki másirányú elfoglaltsága miatt megszűnt intézetünk érseki biztosa lenni, legmélyebb hálánkat tolmácsoljuk e helyütt is, azon kéréssel, hogy kegyes érdeklődését és nagybecsű jóindulatát ne vonja meg tőlünk a jövőben sem. A tanév elején az igazgató felolvasta és megmagyarázta a növendékeknek a fegyelmi szabályokat, amelynek megtartását a tanév folyamán teljes mértékben biztosította a Szent Szív szerzetesnek állandó és mindenre kiterjedő kedves anyai fclüg3relete. Növendékeink e jó magatartása az egész intézetet jellemző rend, külső csíny és tisztaság keretében mindenkor kedvező benyomást tett az iskolát látogató szakfelügyelő urakra, kik közül dr. Breger István esztergomi praelátus kanonok, vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos úr Öméltósága mint érseki biztos és Krgwald Ottó szentszéki ülnök, hitoktató szakfelügyelő, a vallástan óráit, Schmidt Márton dr. a latin és görög nyelvi, Baros Ggula dr. a magyar irodalmi, Birkás Géza dr. a francia nyelvi, lakács Ggörgg dr. a történelmi, Varga Ggörgg dr. a földrajzi, Ilankó Vilmos dr. a vegytani, Méhes Ggula dr. a természetrajzi, Miklóssg István dr. a termé- szettani, Romsauer Lajos dr., műegyetemi magántanár a mennyiségtani, Baranszkg László tanár a rajzi órákat tisztelték meg látogatásukkal. Pintéi• Jenő dr. tanker, kir. főigazgató úr Öméltósága pedig január hó 8.-án látogatta meg hivatalosan az intézetet. Örömünnepe volt intézetünknek f. é. március hó 19.-én, amikor Cser noch János bíboros hercegprímás és kegyelmes főpásztorunk dr. Lépőit Antal esztergomi praelátus kanonok és hercegprimási irodaigazgató kíséretében első alkalommal tüntette ki a Sophianumot magas látogatásával. A bíboros főpap méltó fogadására megjelentek dr. Breger István praelátus kanonok, miniszteri tanácsos, Novák János prépost kanonok, hitoktatási felügyelő, Erdössg Kiíróig apát, Szént-István-Társulati vezérigazgató, Krgwald Ottó Szentszéki tanácsos, érseki főbiztos, dr. Madarász István érseki titkár, dr. Czilek Balázs cisterci theol. tanár, Liha Géza józsefvárosi h. plébános stb. Legfőbb Urunkat és pártfogónkat a zárda főnöknője a kapuban fogadta és azután Ö Főmagassága az F.cce Sacerdos hangjai W