Szent Szív szerzetesnők VIII. kerületi katolikus leánygimnáziuma, Budapest, 1918-1919

I. Iskolánk múltja - II. Iskolánk az 1918-1919. és 1919-1920. iskolaiévekben

ért aggódó költő szava: «Más faj állott a kihunyt nép helyébe, romlott,, szívtelen, és a dicső nép, mely tanult izzadni és izzadás közt hősi vért aratni, névben él csak, többé nincs jelen». A nemzeti keresztény hagyományokhoz való visszatérést tűzte ki zászlajára az ujjáteremtés munkájára vállalkozott kormány vallás és köz- oktatásügyi minisztere Huszár Károly, ez az elv vezérli és hatja át utód­ját Haller Istvánt is. Dr. Erődi Harrach Béla udv. tanácsos, tankerületünk­nek nagyérdemű kir. főigazgatója magas korára való tekintettel nyugalomba vonulván, helyét dr. Pintér Jenő tanker, kir. főigazgató foglalta el. Mély hálával és megilletődéssel búcsúzunk a volt tanker, kir. főigazgató úr Öméltóságától, aki intézetünk alapításában is tevékeny részt vett és mindig a legmelegebb rokonszenvvel és érdeklődéssel támogatta működésünket. Az új tanker, kir. főigazgató urat pedig, ki a keresztény és nemzeti eszmé­től áthatott tüzes lélekkel, nagy tudással és tetterővel állt a tankerület élére, igaz szeretettel üdvözöljük vezérünknek. 1918—19. tanév kezdetén új igazgatót kapott az iskola Fallenbiichl Ferenc dr., volt nagyszombati érs. főgimn. rendes tanár és kir. konviktusi tanúim, felügyelő személyében, akit az iskolafenntartó zárda főnöknőjének előterjesztésére 1918. aug. 28-án nevezett ki O Eminenciája a biros herceg­prímás. Az új igazgatót nt. Schaffgotsch Mária Anna főnöknő szept. 8.-án Veni Sancte alkalmával iktatta be ünnepélyesen hivatalába. 1919. január 6.-án Begyácsné Balla Györgyi, január 15.-én pedig ft. Ciez János hittanár távoz­tak intézetünkből más iskolához. Utóbbi helyét a bíboros hercegprímás Brückner József nagyszombati érs. főgimn. hittanárral töltötte be, akit 1919. március 1. hatállyal azután 793/919. sz. alatt rendes tanárrá nevezett ki. Az 1919—20 tanév kezdetén a tiszt, rendfőnökség dr. Oltó Ilona, Baranyai Mária, Juhász Margit, Szabó Györgyi, ennek távoztával pedig Mészáros Mária tanárokkal pótolta a megüresedett tanári állásokat, a latin nyelv tanítására pedig dr. Székely István igazgató, szakfelügyelőt, a «Juventus» kitűnő szerkesztőjét kérte fel. Bánáss Marietta a rajz és kézimunka oki. tanára férjhezmenvén, megvált buzgón betöltött tanári állásától, helyét Gyalus Piroska tanár foglalta el. A rendi elöljáróság intézkedése folytán 1919. okt. 24.-én nt. Schaff­gotsch Mária Anna érdemesült rendtartományi és intézeti főnöknő meg­vált a Sophianumtól és egyúttal a magyar földtől, amelyet annyira szeretett és amelyen a hazai nevelés- és oktatásügy térén elévülhetetlen érdemeket szerzett. Az ő kitartó, céltudatos és erélyes munkásságának eredménye az István-úti zárda és Jézus Szive temploma, a mintaszerű leányinternátus kitűnő iskoláival. Az ő alkotása a Sophianum is, amelynek a jövő évek­ben megvalósuló terveit is ő készítette. De nemcsak az iskola és nevelés terén, hanem a hazai hitélet fejlesztésében is szerzett kiváló érdemeket. Az anyaszentegyházhoz való törhetetlen ragaszkodásában több kongregá­ciót alapított a művelt női körök részére. Kitűnő tollából számos munka is került ki, ezek között b. Barat Zsófiának és a Sacré Coeur rend kelet­kezésének és fejlődésének története. Benne mindazok, kik ismerték, egy , bibliai mulier fortis-t láttak. A távozó főnöknőt az igazgató búcsúztatta megható ünnepély keretében, kérve, hogy ne feledkezzék meg imái­ban rólunk.

Next

/
Thumbnails
Contents