Szent Szív szerzetesnők VIII. kerületi katolikus leánygimnáziuma, Budapest, 1916
† I. Ferenc József
4 vei inkább kell Isten különös kegyének tekintenünk azt, ha egy uralkodó, nemzetek atyja, millió népek földi ura, kormányzója éri el a patriarchák tisztes korát! Fiatalon, délcegen jutott hozzánk. Fényes volt az égbolt a kardok szikrázó tüzétől és hangos az ágyúk bömbölésétől. Diadalmas csatákat vívtak legendás hőseink az annyiszor megtépázott szabadságunkért. Küzdött a nemzet, mígnem Világosnál reáborult a sötétség éjjele... Szomorú korszak volt ez. Hazánk földje egy nagy temető lett, melynek sírjaiban a nemzet legnemesebb fiai pihentek. A börtönök telve voltak hazafiakkal, a külföld magyar bujdosókkal. A hazaszeretetnek az az oltára, melyet az ifjú lelkesedése, a férfiú karja, a női lélek áldozatkészsége emelt — rombadőlt. Ekkor kapott hazánk a könyörületes Istentől egy ifjú fejedelmet, ki az ő fiatalos leikével, élettapasztalatának hiánya miatt nem tudta megérteni a mi nemzeti vágyainkat, de jóindulatúan érző szíve egyre hangosabban dobogott felénk. A nemzet, mint egy halálra sebzett oroszlán, tehetetlen fájdalmában vonaglott. A félreértés örvénye a király és nemzet között sohasem volt mélyebb és tátongóbb, mint az elnyomatásnak e napjaiban. És mikor senki sem volt, aki pártunkat fogta volna, mint valami égi jelenség, szenvedéseink tengeréből egy csodaszép királyasszony tüneményes alakja bontakozik ki a maga fenségében: Erzsébet királyné. Amióta a fenséges asszony e hazai földre lépett, a magyar nép lelkét fojtogató ködös légkör oszladozni, tisztulni kezdett. A természet rendje szerint is a hideg telet a meleg nyár váltja fel. A szinte végtelennek tetsző síri éjszaka a végéhez közeledett. A nehéz ködöt eloszlatta a felkelő nap. Virradni kezdett... A királyné gyengéd keze csakhamar megkötötte azt az aranyfonalat, mely királyunkat a magyar nemzette] elválhatatlanul összefűzte. Ekkor tűnt ki, hogy mit jelent az, ha a király és nemzet között egy olyan jóságos lény áll őrt, ki mindkettőnek egyaránt kívánja a boldogulását. A nemzet és a király kibékülése jobban biztosította a nemzet szabadságát és a trón szilárdságát, mint millió szurony fegyveres hatalma. A sok szenvedés után ez volt a legboldogabb korszaka nemzetünknek is, királyunknak is, midőn a megbocsáj- tás, a megértés virágzó korszakába jutottunk.
