Szent Szív szerzetesnők VIII. kerületi katolikus leánygimnáziuma, Budapest, 1916
† I. Ferenc József
f I. FERENC JÓZSEF Emlékbeszéd az 1916. november 30.-án tartott gyászünnepélyen. Mondotta: Korpás Ferenc tanár. Kedves Növendékek! Templomban voltunk, templomba jöttünk. Eljöttünk gyászruhába öltözködve, hogy felújítsuk emlékét Magyarország nagy királyának, hogy neki a kegyelet oltárán áldozzunk. Meggyujtjuk az emlékezet fáklyáját, hogy ennek fényénél láthassuk azt a dicső fejedelmünket, kinek oly csodálatos volt a pályafutása időtartamára és belső tartalmára nézve egyaránt. Szomorúan lengeti a szél a gyászzászlókat. Sírnak a harangok és bánatos zúgásukkal hegyeken-völgyeken át hirdetik a népek millióinak, hogy nagy az a fájdalom, mely a nemzet lelkét átjárja. Messze, messze, Bécsnek büszke városában, komor fejedelmi pompával temetés van ma. Temetik I. Ferenc Józsefet, Magyarország apostoli királyát és Ausztria császárját. De szívünkben temetünk itt mi is. Amit sejtettünk, de nem vártunk, aminek a természet rendje szerint is el kellett következnie, de ami mégis váratlanul ért minket a világégésnek ebben a rettenetes tüzében, az bekövetkezett. Meghalt a király! Örök álomra hajtotta le fejét, hogy megkezdődjék nevének halhatatlansága, hogy bevonuljon á nemzeti örökkévalóság Pantheonjába. Egy közönséges halandó életében is már Isten különös kegyelme nyilvánul meg akkor, ha az illető magas kort ér el, ha fejét tiszteletet parancsoló ezüst hajszálak borítják; mennyiig
