Szent Szív szerzetesnők VIII. kerületi katolikus leánygimnáziuma, Budapest, 1914

Szemelvény

Szemelvény

iMagyonfiszfelendő Janet Erskine Stuart, a Szent-Szív-Társaság elhunyt egyetemes főnöknőjének kath. leányok neveléséről szóló

művéből.

Sokat lehetne mondani a nőnevelés nagy problémájáról, de jóval több az, mit e tekintetben megfontolnunk és tennünk kellene. Minden korszak a maga sajátos viszonyaihoz és körülményeihez képest oldja meg a reá váró nagy feladatokat. A nevelés iránt való érdeklődés azonban sohasem szűnhetik meg. Minden év új hajtásokat hoz. A gyermekszoba évről-évre új nemzedéket küld az iskolába. Mennyi szunnyadó rügy, mennyi jónak csirája rejlik e fesledező lelkekben! Rajtunk, nevelőkön áll, hogy e rejtett kincseket kibányásszuk; de rajtunk egyszersmind a nagy és komoly felelősség a munkáért, az eredményért. Ha a felserdült leány kikerül kezeink alól, akkor a nevelés művének, mint az üvegnek vagy porcellánnak, ki kell állania a tűzpróbát. Minden nevelőnőre nézve elérkezik egyszer a pillanat, midőn növendéke kikerül védőszárnyai alól és önállóvá lesz. Bármilyen gondosan készítettük is elő a gyermeket e pillanatra, bármennyire törekedtünk is odahatni, hogy a gyermek külső befolyás nélkül, önelhatározásból cselekedje a jót és kerülje a rosszat, egyszer mégis csak elérkezik a kritikus pillanat, mikor «kinek-kinek munkája nyilvánvaló lesz... mikor kinek-kinek munkáját tűz próbálja ki». (I. Kor. 3, 13.)

A nevelés művét az élet próbálja ki. Ha kiállja az élet tűzpróbáját, szebb lesz, mint annakelőtte; akkor színei állandósítva vannak. Ha megreped — és bizonyosan lesz, ami majd megreped a tűzpróba alkalmával — ez esetre a kath. nevelés már előre gondoskodott mentőeszközök készentartásáról. Reánk nézve nincs reménytelen összeroppanás; nekünk vannak eszközeink, hogy mindent ismét felemeljünk, helyrehozzunk. De épen