Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1913

III. Beszámoló az 1913-14. iskolai évről

54

felébresztése, értelmi rávezetés voltak fegyelmezésünk eszközei. S hála Istennek, úgynevezett „erősebb rendtartási eszközökre“ nem is volt szükségünk soha.

Nem lehet más vezetője az iskolának a fiatal szívek hajlításában, mint a szeretet. Az a szeretet, mely minden lélek mélyén az Isten képét látja; az a szeretet, mely önmagát felejti el az ifjúságért; az a szeretet, mely sokat tűr, mindent odaad, mindent elfelejt s nem fárad el a megbocsátásban. Szeretet nélkül csupa feketeség az iskola; önfejűség, kényszer, bizalmatlanság, kedvtelenség ülnek benne. A szeretet visz bele fényt s meleget, őszinteséget, nyíltságot, bimbófakadást, virágnyílást. Nem az a szeretet, mely mindent elnéz, hanem amely mindent meglát s a veszedelmet az útból elhárítja. Nem az, mely mindent megenged, hanem amely a tökéletesedés reményéért mindent megbocsát. Az okos szeretet, mely nem ismer nagyobb örömöt, mint édes örömöket csordítani a szívekre, Nem olyanokat, amelyekkel a rendetlen szeretet szokta a gyönyör éhes száját tölteni s amelyektől csakhamar bánattal és unottsággal telnek meg csontjai, hanem amelyektől lendületet kap a szebb élet vágya s kigyúl az élet piros jókedve.

Azon kell lennünk s azon is vagyunk, hogy minél jobban érezze magát a tanuló az intézet körében. Keresve szerzünk neki minél több örömöt, hogy a hajnalfriss reggelből minél több fény és meleg áradjon be majd később az élet szürkeségébe. De rajta tartjuk a szemünket és nem felejtjük, hogy az iskola az élet számára készít elő s nem szabad a gyermeket olyan kényeztetéshez szoktatnunk, milyent az élettől hiába vár. Az iskola udvarából az élet ösvényeire vezeti az útja, s ezt nem mindig szegélyezik örömvirágok, sőt a legtöbbször passziflórás sziklafalak mellett, morajló mélységek felett, csipkés szakadékok és kísértő örvények mentén vezet el. Itt pedig egészséges idegekre, tiszta fejre, még inkább bátorságra, önbizalomra, elszántságra, nyugalomra, áldozatkészségre, hősiségre, határozottságra, türelemre, szóval: fegyelmezett érzésekre, komoly jellemre van szükség. Jellemre, melyet nem riaszt meg a veszedelem vagy sikertelenség s nem térít el sem szóbeszéd, sem gúny vagy fenyegetés. Jellemre, mely emberi tekinteteket nem ismer és fékentartja gondolatait, indulatait és szavait. Jellemre, melyet nem ragad el a divatos áramlat és nem ejt kétségbe a magáramaradás.

Ez a hatalmas szárny azonban, mely így az élet Alpesei fölé, sőt még magasabbra: önmaga fölé viszi az embert, nem egy nap alatt izmosodik meg ennyire. Hosszú, céljatudó torna edzi meg, kezdve a legkisebb, sokszor jelentéktelennek látszó erőgyakorlatokon. Ezért már idejekorán fel kell keltenünk az ifjúban és megerősítenünk a