Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1913

III. Beszámoló az 1913-14. iskolai évről

53 methodikánk azért nem megkövesedett, azért nem pang; mert nem szűnünk meg állandóan kutatni új módok, új eszközök, új utak után, hogy a régi célhoz jobban, biztosabban és könnyebben eljussunk. A régit csak azért, mert régi, nem dobjuk el, az újnak, csak azért, mert új, nem hódolunk. Ezek a belátások vezettek bennünket, mikor folyó évi május 9.-én kitűztük intézetünkben a Mária-kongregáció régi, de még nem fakó, nyugodtan, de még mindig diadalmasan lobogó zászlaját. A Mária-kongregáció negyedfélszáz év óta a katholikus iskolának egyik legjobban bevált, egyik legmélyebben szántó és leg­több eredményt produkáló nevelési eszköze. Oseredeti és ma is vallott célja az ifjú egyén lelkének és egész lelkületének átmüvelése a vallás eszméivel. Vallásos jellemeket akar az életbe beállítani. Egész munká­ját Annak égi pártfogása alatt és gyakorlati megfigyelése mellett végzi, kit a magyarok Nagyasszonyuknak, Magna Dominának, a ciszterciek mennyei ügyvivőjüknek, Advocata nostrának tisztelnek. A szerény kezdő lépést, mely hivatva van a Szent-Imre-főgimnázium egykor, mint reméljük, hatalmas kongregációjához az alapot megvetni, 18 második osztályi fiú tette meg. Vezetőjük az intézeti hittantanár. A jelen iskolaév végén, valamint a következő kezdetén, mint jelöltek buzgólkodnak, hogy azután a próbaidő méltó elvégzése után igazi Mária-leventékké avattassanak fel. E helyen is hálás köszönetét mondunk nagys. és ft. Hanauer István dr., c. apát, Szent-Imre-kollégiumi igazgató úrnak, aki az inté­zeti kápolnát a legnagyobb szívességgel engedte át az istentiszteletek céljaira s mindenben a legfigyelmesebb szeretettel és jóindulattal támogatott bennünket. A nem-katholikus vallású tanulóink saját felekezetűk hitoktatóitól nyertek vallási oktatást és ezeknek vezetése és felügyelete alatt tettek eleget vallási kötelességeiknek. b) Fegyelem. Amint az államok jólétét és nyugodt fejlődését nem a szuronyok erdeje, hanem polgárainak a tömegérdekek iránti fogékony íelkiismerete biztosítja, úgy az iskola belső életében is csak az a fegyelem lehet állandó és jótékony, mely nem külső eszközök, büntetések és fenyegetések kényszerén, hanem a növendékek lelki készségén alapul. All ez főkép a nagyvárosok iskoláira, ahol a bo­nyolult viszonyok szinte illuzóriussá tesznek minden ellenőrzést. Fegyel­mezésünk nem lehet más, mint az iskolai életre való alkalmazása ama valláserkölcsi elveknek, amelyek az egész életnek irányt szabnak s mind az egyednek, mind a társadalomnak békét, boldogságot bizto­sítanak. Még írott törvényeink sem voltak ; megelőző intések, éberség, rendhez szoktató figyelmeztetések, óvó felvilágosítások, a lelkiismeret

Next

/
Thumbnails
Contents