II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1913
Herodotos mondatszerkesztéséről iskolai olvastatás szempontjából
14 tak“ talán szorosabban fejezi ki a két mondat összetartozását, bizony Herodotos kapcsolása látszik a természetesebbnek. A ]i£xá öé xavxa, továbbá xai ineixev használata is csak azt igazolják eszerint, hogy ezekkel, az egyszerűbb beszédet jellemző kapcsolásokkal Herodotos igyekszik mentői egyszerűbb, világosabb lenni, törekszik mentői inkább hozzáférkőzni az olvasóközönség szélesebb rétegeihez is. A kötőszóhalmozások pedig, amelyekre elég példát láttunk, meg egyenesen a nyomatékos beszéd mellett döntenek ,,dxs őe éóvxeg őiácpoQOi éőrjÁéovxo aűxovg xal ői] y.ai xá áyáÁ.fxaxa... imaiQÉovxcu avxcov (V. 83. 1. 80.)“ mondatban a xcu ői] xai érezhetőleg arra való, hogy az író nyomatékosan kiemelje a — minden görög ember szemében annyira fontos — xá áyáAfxaxa-t. A határozói mondatok helyett is azért használ oly sűrűn mellé- rendelést, mert így nagyobb a nyomaték. „Phoinikiába hajózott, ott (évxctv&a) kereskedő-hajókat elsülyeszt- vén etc., az „ott“ nyomatékosabb, mint az „ahoi“. (VI. 17. 14. 126.) vnÉ^i]?id~£ ég yrjv xi]v Mx]őr/J]v éxvQávvsve őe xöv %qóvov xovxov Kva^áQt]g (I. 73. 1. 119.) példában jobban kifejezte volna a mondatok összetartozását, ha így mondja: „A méd birodalomba ment át, amikor Kyaxares uralkodott“, mint így: „A méd birodalomba ment át. Uralkodott pedig etc.“, de az is nyilvánvaló, hogy megint csak Herodotos előadása az élénkebb, nyomatékosabb. A vonatkozó mellékmondatok helyett gyakran használt, mutató névmással ellátott mondatok alkalmazásában is van megint valami előrelátó eljárás, mert azzal, hogy írónk rámutat valami fontosabb dologra, nagyobb nyomatékkai szembetűnőbbé is teszi azt, jobban felhívja rá a figyelmünket. Mikor a mysiai követek Kroisoshoz így szólnak: „O király, egy nagy vaddisznó jelent meg vidékünkön, mely földjeinket pusztítja s ezt bármennyire törekszünk, nem tudjuk elfogni“ (I. 36), az „ezt“ (xovxov) használata sokkal nyomatékosabb, mint „amelyet“, különösen, mikor már előbb az „amely“ úgyis használatban volt. Az V. 71.12. 67-ben : fjv KvÁcov xüv ’Ad-íjvaícov ávi]Q ' OAv/xmovíxx]g. oőxog etc“, vagyis: „volt egy Kylon nevű athéni férfiú, olympiai versenyeken győző; ez“ etc. folyamatosabb lett volna a ovxog helyett a őg, de viszont az előbbi az élénkebb, elevenebb. Az író éreztetni akarja, hogy milyen nagyjelentőségű tény az, ha valaki az olympiai versenyek győztese. Azért áll meg az ’ OÁvfxmovíy.r]g után és tesz pontot. Mintha csak a hatást akarná szemlélni, amelyet ez a szó min
