II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1911

Adalékok az irodalomtörténeti módszer kérdéséhez

8

szoríttassék. Vesse alá tehát magát az irodalomtörténetíró az adott tényeknek, ismerje a kérdés bibliographiáját, vizsgálja a szöveget, hiteles-e, teljes-e, hasonlítsa össze a kéziratokat, vegye figyelembe mindazon körülményeket, melyek egy-egy irodalmi jelenség megértéséhez okvetlenül szükségesek. Állapítsa meg az iró életének történetét, ez világosságot szór nagyon sok kérdésre, keresse fel a szó legtágabb értelmében vett forrásokat. Bontsa fel az általánosabb jellegű problémákat részlegesekre s a szükebbre vont határokon belül alapos munkával igyekezzék fokozatosan előbbre haladni az átfogóbb kérdésekhez. Folyton féljen a tévedéstől, vonjon inkább magának szükebb kört, de ezt töltse be. Az egész eljárás alapelve az óvatosság és lelkiismeretesség legyen. Sohase vonjon az irodalomtörténetíró bizalmatlanság nélkül egy-egy következtetést. Kerülje a hosszúra nyúló logikai láncolatokat, mert ezek hosszabbodás közben gyengülnek. Többet ér egy jó indexet szerkeszteni, mint a gondolatok lyri- kusának, vagy hangzatos rhetorikai ürességek akrobatájának fölcsapni. Egy nagy essay-íróban magának az írónak egyénisége érdekel bennünket, de nevetségesek azok, kik Faguet, vagy Lemaitre modorában akarnak minden áron írni azok tehetsége nélkül. Pedig nem elég valakinek azt hinni magáról, hogy lehetséges és szellemes, mert az önbizalom e fontos tulajdonságokat nem pótolhatja. Különben a tehetség sem ment föl a munka alól, mert azok, kik legtöbbre képesek, legtöbbel tartoznak.

De ezeknek is szükséges az eruditio. Tulajdonképen alig van egy-egy terjedelmesebb kérdés az igazán tudományosan fölfogott irodalomtörténetben, melyet egy ember a maga teljességében ki tudna meríteni. Egy-egy irodalom történetének föltárása kollektiv vállalkozás, épen ezért tudomást kell szerezni mások munkásságáról, hogy a fonalat ott vehessük fel, ahol mások elejtették. A munkamegosztás ezen a területen az egyetlen észszerű és valóban termékenyítő szervezkedés. Mindenki az erőihez és hajlamaihoz mért teendőt végezheti. Egyesek gyűjtik az anyagot, föltárják az ismeretlen dokumentumokat, vonatkozásokat állapítanak meg, hasznos és nélkülözhetetlen munkálkodási segédeszközöket teremtenek, mások monographiá- kat írnak műfajokról, írókról, korszakokról, a bölcselkedésre hajlók megkísérlik az összefoglaló synthesist, az élvezetesen népszerűsítők szélesebb rétegeknek adják át a megszerzett eredményeket.

Nem kell félni, hogy a módszeres munka megbénítja a tehetségeket, vagy elnyomja az eszméket. Hiszen az eruditio itt sem végcél, csak eszköz. A cédulák, a szépelmék botránykövei csak biztosi-