II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1911
Adalékok az irodalomtörténeti módszer kérdéséhez
7 irodalomtörténetre vonatkozó könyvhalmaznak, mely hosszú időn át s még ma is sikerrel burjánzik fel a könyvpiacon anélkül, hogy csak egyetlen téglát, vagy akár értékes kötőanyagot szolgáltatna a francia irodalomtörténet kollektiv munka által emelendő épületéhez. Evvel az iránnyal szemben Lanson a komoly, becsületesen végzett munka alapvető szükségességét hangsúlyozza. Felfogása szerint minden józan módszerrel vezetett tudományos munkálatnak megvan a maga elvitázhatatlan értéke. Haszontalan dolgot csak azok végeznek, kik felületes lelkiismeretlenséggel azt színlelik, hogy a dolgok lényegébe markoltak, pedig tulajdonképen csak képzeletük sokszor müvészkedő, de tudományos szempontból teljesen meddő játékával mulattatnak. Az ilyeneknél lett különösen a modern francia irodalom csatamezője mindenféle szenvedélynek s menedéke a lustaságnak. Mindenki illetékesnek érzi magát arra, hogy irodalomtörténetet szelle- meskedjék, ha ellenszenvet, vagy rokonszenvet érez magában egyik, vagy másik íróval szemben. A tudományos irodalomtörténetkutató más alapokra helyezkedik, ennek szüksége van mentői több pontos, pozitív ismeretre, hogy ellenőrizhesse Ítéleteit és esetleges érzelmeit. Mindenekelőtt adja át magát az irodalomtörténetíró őszintén az olvasmánynak, mert a közvetlen érintkezés friss benyomásai szolgálhatnak csak alapul a módszeres munkához. Ez az impressionismus szükséges, de csak bizonyos határokon belül érvényesülhet. Az az ember, aki egy könyv olvasása közben leírja átvonuló érzéseit és gondolatait, becses adalékokat szolgáltat az irodalomtörténetírásnak, de maradjon meg egyéni adaléknak, ne vegye fel ez a személytelen logika és irodalomtörténet álarcát, ne tüntesse föl azt külső, objectiv valóságnak, ami csak belső subjectiv élmény. A módszeres munka egyik legfontosabb teendője ennek a tudományos jellegűvé felfuvalkodott impressionismusnak megfékezése, kellő mederbe szorítása, vagy szükség esetén kiirtása. Az őszinte benyomások értékesek s a maguk helyén óvatosan, minden veszély nélkül fölhasználhatók. Hasonlókép viselkedik az irodalomtörténet a dogmatikus, pártszempontokból készült kritikával. Ez is egyszerű dokumentum számára, állításait nem fogadja el, csak alkalomadtán értékesíti, mert az eszményi tudomány felüláll minden részrehajláson. Nagy nehézséget okoz, hogy az alanyi elem a dolgok természeténél fogva nem könnyen tüntethető el az irodalomtörténetből. Ezzel szemben mindvégig kötelessége marad a tudásnak a legéberebb ellenőrzés. Minden erővel arra kell törekedni, hogy mentői alaposabb objectiv és kritikai készültséggel a subjectiv elem lehetőleg háttérbe
