II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1911
Adalékok az irodalomtörténeti módszer kérdéséhez
4 logika leghajlékonyabb műszereivel sem érhető el. Maguknak az adatoknak puszta összegyűjtése pedig sohasem adhat fogalmat arról az organikus életről, mely minden irodalomnak egyik legfontosabb eleme. A kutató feladata tehát az irodalomtörténeti munkásságban a dolog természeténél fogva két részre oszlik: az egyik a kérdésre vonatkozó tudnivalók lehetőleg teljes összeállítása, a felderített tények elemzése, a másik a megismert és elemzett részletek történetileg szerves egységgé való kerekítése. A szorosabb értelemben vett kutatás legfontosabb kelléke az elérhető teljesség. Már ezen a fokon egyrészről maga az anyag, másrészről az irodalomtörténetíró alkalomszerűen kiválasztó és módosító célja kovácsolja amaz általánosabb szempontokat, melyek szerint a még nyers tömeg egyes részei elhelyeződnek, súlypontjukat kapják, viszonyba kerülnek egymással s az egésszel. Más szóval az irodalomtörténetben első lépés az analysis, második a synthesis. Minden tudományos tekintetben számottevő irodalomtörténeti kutatásnál e két egymást kiegészítő eljárás alkalmazása elengedhetetlen. A modern tudomány legjellemzőbb vonása, hogy magasabb rendű, összefoglaló eredményekre képes fölemelkedni aprólékos, nem egyszer első pillantásra jelentékteleneknek látszó részletek alapján. Eredményeiből, eljárásából kiküszöböli az a priorit, a subjectiv elemeket, visszhangozza az adott tényeket, de nem chaotikus hangzavarban, hanem összhangot sejtető egységben. Letépi s megszámlálja a virág szirmait, mikroszkóp alatt vizsgálja a vérsejteket, felkeresi a szövegvariánsokat, üldözi egy-egy hangzó történetét, hogy közelebb férkőzhessek a realitáshoz, az élethez, mely sem nem egység, sem nem sokféleség, hanem egység a sokféleségben feloldódva. A modern irodalomtörténet e tekintetben szorosan igyekszik simulni a tudomány követelményeihez : módszere fokról-fokra pontosabb kutatásra rendezkedik be, eljárásai gyarapodnak és finomodnak, számot vet céljaival, eszközeivel s a felvetett kérdéseket mindinkább autonom módon, a saját területén belül igyekszik megoldani. Legszembetűnőbb igazolása e körülménynek a módszertani elmélkedések és gyakorlati útmutatások nagy sokasága nemcsak de lege lata, hanem de lege ferenda is. Az irodalomtörténet és philosophia legelőkelőbb képviselői igyekeznek tisztán látni e tudomány ismerettani kérdéseiben, megkísérlik pontosan körvonalazni a célt, a lehetőségeket, válogatják a cél elérésére szolgáló eszközöket s egyengetik az. utat a vitás tételek végleges megoldásához.
