II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1911
Adalékok az irodalomtörténeti módszer kérdéséhez
13 nak vég-leges belátását az emberi szellemtől megtagadta s az isteni gondolkodásnak tartotta fenn. Taine merészen kisajátította ezt a fentartott területet. Érezte, hogy a tudományos gondolkodás kétféle fajtájának végre is egyesülniük kell. A nomothetikus gondolkodás állapítja meg a természet s irodalomtörténet szilárd kereteit, melyeken belül az élet zajlik a maga kifogyhatatlan változatosságában. Sejtette, hogy általános törvényszerűség uralkodik mindenféle történés fölött. Taine ehhez a törvény- szerűséghez sietett gyorsan, néha kíméletlenül, ritkán a tudomány alkalomszerű lemondásával, de megsejtett néhányat azon igazságok közül, melyeknek bővebb bizonyítása még a jövő feladata. Az igazi tudományos szellemnek más követelményei vannak.1 Ez visszariad a hirtelen következtetésektől s minden rendszerben rést hágy kapunak, hogy azon át bejöhessen az új, a még ismeretlen. Taine constructiv képzeletének hatalmas erejű termékenységével nagyszerű eszmepalotákat épített a nagy metaphysikusok példája szerint. Ezekben a láng- észszel megszerkesztett palotákban a terv annyira symmetrikus, az egyes részek oly szorosan kapcsolódnak, hogy egyetlen követ sem lehet bennük megbolygatni az egész épségének veszélyeztetése nélkül. Pedig a tudomány sohasem lehet merev, folyton előre kígyózik, útjában bővül s azon a napon meghal, midőn változhatatlan formulákba kristályosodik. Taine pedig épen a formulákat szerette. Ennek következtében nem mindig értékelte a konkrétet. Pár jellemző vonás alapján dolgozik, szükségképen egyszerűsíti, tehát megváltoztatja a realitást. Épen e szempontból növelte elméjének erejét a természet- tudományokkal és mathematikával való foglalkozás. Ezekben sem maga az anyag, a tudomány szövete érdekelte, inkább a philosophiai rész. Még a részleges törvények sem tetszettek neki, inkább csak az általánosak, melyek eléggé lebegők voltak ahhoz, hogy zökkenés nélkül átvihetők legyenek a tudomány másik birodalmába. így került az irodalomtörténeti erők közé a természettudományból a race és milieu, melyekhez még a tények parancsoló szavára a moment kapcsolódott. Érezte, hogy a történelem és irodalom komplikált tényei közt valami törvényszerűség bujkál s ezt sietett geometriai elméjével megragadni. S ez a törvényszerűség az erkölcsi világ psychologiai mecha1 V. 5. P. Lacombe : La psychologie des individus et des sociétés chez Taine Historien des littératures. Aulard: Taine historien de la Révolution franQaise. Paul van Tieghem : Taine et la Science. R. du Mois 1909. I. 283 s kdv.
