II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1911
Adalékok az irodalomtörténeti módszer kérdéséhez
10 helyesen értelmezett tudományos érdek ezt követeli. Inkább elveszti lelkét az evangélium szava szerint, csakhogy megmenthesse azt. II. E pozitív követelmények mellett fontosak Lanson tagadásai: mit nem szabad az irodalomtörténetirónak tenni. Nem szabad a természettudományok paródiájává lesülyeszteni az irodalomtörténetet. A természettudományok nagy fellendülése hozta magával, hogy az e téren diadalmas módszert hasonló sikerek reményében az irodalom- történetre alkalmazták. Azt gondolták sokan — s épen a legkiválóbb elmék —, hogy ezen az úton megszüntetik a dogmatikus Ítéleteket, a kritikusok ellentétes eredményekre vezető önkényét s így megadják az irodalomtörténetnek a tudományos ismeretek szilárdságát. A tapasztalat bizonysága szerint ezek a kísérletek nem sikerültek. A természet- tudományokban reális eredményekre vezető hypothesis az irodalom- történetben nagyon veszélyes lehet s csak képlegesen alkalmazható. Az ilyen eljárás szemfényvesztés, meghamisítja a valóságot, mert erőszakos szabatosságot visz be természetüknél fogva kevésbé szabatos kérdésekbe. Ne használjon az irodalomtörténetiró görbéket az eszmék útjának érzékeltetésére, ne alkalmazzon számokat az arányok megállapításánál. Sohasem tudjuk a biztos mértéket egy-egy irodalmi vegyületnél. Aki La Fontainet összeteszi a gall-szellemből, a költői adományból s a környezetből, az csaló, vagy naiv ember. Aki azt állítja, hogy a XVII. és XVIII. század egyházi szónoklata a XÍX. században átváltozott lyrai költészetté, meghamisítja a valóságot, mert épen az átváltozást nem lehet a tényekből kimutatni, ez a rendszerből került ebbe az állításba. Ha ezt a szót törüljük s azt mondjuk: a XIX. század lyrai költészetének anyagát a francia irodalomban azon érzések alkotják, melyeket a XVII. és XVIII. században az egyházi szónoklat fejezett ki, sokkal közelebb járunk a valósághoz. A természettudományoktól az irodalomtörténet vegye át a lelkiismeretességet, ne a formulákat. Nyilvánvaló, hogy mindennek éle Taine és Brunetiére ellen irányul. Maga Lanson bevallja, hogy mestere elsősorban Sainte-Beuve. „Sainte-Beuve velünk van s mi tőle jövünk“ mondja egy polémiájában.1 „Mi lényegében nem akarunk többet, mint Sainte-Beuve. Az 1 La Revue du Mois 1911 április. Charles Salomon irt Lanson módszertani értekezésének egyes pontjai ellen. Lanson az ellenvetéseket nagy határozottsággal cáfolja. V. ö. még Lanson: Hommes et livres (Avant-propos VII—XII.)
