X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912

I. A mi hajlékunk (képekkel)

15

A földszinti csarnok tel idején népes és hangos. Az udvaron olyankor jégpálya van. Annak vendégei, fiúk, lányok a fűtött földszinti csarnokban kötnek korcsolyát, melegednek, nézegetik, mi minden van a pillérek közé helyezett szemléltető szekrényekben. A második emeleten olyankor van élet, mikor a díszterem megnyílik. A fiúk fekete díszbe öltöznek, kalauzolják a vendégeket ruhatárba, helyükre. Szülők, tanárok ott állnak meg, beszélnek a közös gyermekről. Rajzkiállításainkat ott rendezzük. A máv. munkásgimnázium, mely nálunk talált fényes hajlékot és igazán meleg érdeklődést, a második emelet csarnokában tartott nem egy lélekemelő ünnepélyt.

S most, hogy a középponton, a csarnokokban vagyunk, lássuk, hova nyithatunk azokból. Az első emeletet már elmondtam. A másodikra épen az imént értünk. Ott két díszes ajtó visz a díszterembe, két másik a ruhatárba meg a karzatra.

Dísztermünk nagysága 166'6 [_J m. (19'6X8'5 m.). Magassága 6 m. Helyet talál benne 4—500 ember. A terem fényét emeli az a négy hatalmas (2'8 m. sz. 4'5 m. magas) ablak, melynek aljába kényelmes, bőrözött pihenőket (díván) helyezett el az építő. A két rövidebb fal egyike, a nézőkkel szemben, rovás-diszes kettős fejű pillérekkel három mezőre osztott. A középső széles mezőben fenn ötszögű nyílások sora. Az egész termet körülfutó, 1 '85 m. magas szürke alapszínű és barna vonalakkal osztott falvédő burkolat fölött levő díszhelyen hármas díszítő festmény.

A festmények tárgya: Középütt Mátyás király tudósai, művészei körében. Balról: A gyermek II. Rákóczi Ferenc német környezetben, szemét eltakarja, sír, mert „difficile est tarn cito obli- visci.“ (Nehéz oly hamar felejteni). A jobboldali mezőben a testőrírók csoportja, amint egyikük felolvas a német szóra Bécsbe csábított nemes úrfiaknak. Érdekes a festmény felfogása, mert nálunk szokatlan. Vannak művészek, a kik azt vallják, hogy a kép egy belső tér, egy falterület kiegészítője kell, hogy legyen, egy nagy síkfelület egy része. Eszerint a képet magát is síkdíszítményszerűen kell kezelni és nem domborítva, a végtelen tér mélységét, az alakok elölről hátra való kiterjedését utánozva. E hitvallás vallói a kép színezését is alárendelik a díszítendő terem színhatásának. -— Ennek a síkdíszítmény felfogásnak hódolt a festmény készítője, egy német díszítőfestő, a ki felfogását még avval is hangsúlyozta, hogy a testszerűséget jelző árnyékolást csak a fejeken és kezeken alkalmazta, míg a sok öltöny síkdíszítmény mintákkal van teleszórva és lesz ezáltal még laposabbá. A képet festője temperával festette száraz vakolatra.