X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1913

I. Önálló munka-e Comenius Labirintusa?

15

a hatóságok embereit, de fájdalommal tapasztalja, hogy alig van köztük éptestű (Lab. XIX. 3.).

Valamint Andreae, úgy Comenius figyelmét sem kerülte ki a gazdagok osztálya. Andreáénál ugyanis (22. fej.) a dúsgazdagok megvetik, lenézik a szegényt, az isteni és emberi törvényeket büntetés nélkül lábbal tiporhatják és gúnyt űzhetnek belőlük. Comenius zarándoka (Lab. XXIV.) csodálkozik azon, hogy a gazdagok bilincsekbe vannak verve. Állapotuk miatt nem zúgolódnak, hanem kérkednek vele. A bilincseket Andreae is említi a Peregrini stb. 4. fejezetének elején, ahol az emberek egymás bilincseinek a számára is ügyelnek, és ha valakinek többje van ezekből, irigykednek rá.

Midőn Comenius zarándoka bejárta és jól szemügyre vette a világot, nyugtalanság fogja el és kétségbeesésében vitába bocsátkozik két vezetőjével. Hogy némileg lecsendesítsék, utoljára az Okosság királynő udvarába kisérik. A királynőt nagy fényűzés veszi körül. Trónusa elé vezetik a világgal elégedetlen zarándokot, de előbb kioktatják, hogy milyen szemmel nézze a világot. A királynő is belátja a világ romlottságát, mert hiszen tanácsadóival keresi a helyes utat, megjavítása módját. Ez azonban épen a hiúság miatt — amelyben a királynő is szenved — puszta tervezgetés és hiú álom. (V. ö. Lab. XXXII. 8.)

A világ labirintusának második része, A szív paradicsoma (eredetileg Lusthauz) Andreae Cívis Christianus című mun' kája után készült. Andreáénál ugyanis olvassuk, hogy a Sátán megfenyegeti a peregrinust, de Isten kegyelméből vándorútjáról visszatér oda, ahonnan elindult. Comenius is úgy állítja be a zarándokot (Lab. XXXVII.), mint aki Isten hívó szavára megáll egy szentély előtt, amelybe belép Krisztus. Ezt a belépést a két szerző egyformán írja le. Midőn a zarándok Krisztus akaratának magát aláveti, a szentély az egész világot ábrázoló templommá változik át. Ugyanezt találjuk Comeniusnál is (Lab. XXXIX.). Az utóbbi azonban bővebben előadja Krisztusnak a zarándokhoz intézett erkölcsi oktatását, mely a világ hiúságáról és múlandóságáról szól és azzal végződik, hogy az ember csak Krisztussal való egyesülésében találja meg az igazi békét és nyugalmat. Az intő szózat teljesen átalakítja a zarándok gondolkodását, más szemüveget kap és abba a világba távozik, amelynek küszöbénél — épen úgy mint Andreáénál is (Civ. Chr. cap. IV.) — az embert szigorúan megvizsgálják (v. ö. Lab. XL1. 1—2.). Most már a zarándok tisztán látja Isten minden- hatóságát a világ folyásában (Lab. XLII. 5.), valamint Andreae ke