X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1913

I. Önálló munka-e Comenius Labirintusa?

16

resztény polgárának új hazájában semmi sem történik Isten akarata nélkül (Civ. Chr. III ).

Amit Comenius a keresztény társadalom szabadságáról állít, azt majdnem szószerint átvette a Cívis Christianus-nak a VI., azaz „Angelorum custia“ című fejezetéből. A keresztény ember szabadsága csak akkor biztos, ha átadja magát Isten akaratának, azért tanácsos, hogy a földi javakhoz szívósan ne ragaszkodjék, a hatalom után ne törekedjék, mert azt bemocskolta a bűn (Civ. Christ. XXL, XXII.). Comnniusnál is szó esik a keresztények belső rendjéről, mely kizárólag Isten törvényén nyugszik (Lab. XLIV.). — Andreáénál a keresztény polgárok, mint Isten gyermekei, szintén élvezik a szabadságot. Törvényeik alapja Isten tíz parancsolata. A legjobb egyetértésben élnek, mert hiszen Krisztus visszahozta a világra a szeretetet, azért a keresztény társadalom tagjai oktatják egymást és a balsorsban segítenek egymáson. Comenius keresztény társadalmát az angyalok ezrei védik, sőt minden tagjának van külön őrző angyala (Lab. XLVII.).

Comenius olyannak jellemzi az igazi keresztényt (Lab. XLVIII.

2., 3.), mint aki a világ gúnyjával nem törődik és minden bántal- mat szívesen eltűr Istenért. Az igazi keresztény jókedvű, mert lelkiismerete nyugodt. Ezekkel a gondolatokkal találkozunk Andreae Civis Christianusában is (XXVI. fej.). Azt a gondolatot pedig, hogy a zarándok megfigyelvén a keresztény igazság alapján álló emberi társadalmat, meglátja Isten dicsőségét, közösen merítették az Apo- kalypsisból.

A főbb egyező helyeken kívül találunk a két szerző munkáiban kisebb találkozó pontokat is, melyekből felemlítjük, hogy Comenius még Andreáénak a „M ithologiae christianae si ve virtutum et vitiorum vitae humanae imaginum lib. III.“ című munkáját is figyelembe vette, midőn Labirintusának XI. 3. részében kifakad az olyan szónoklat ellen, mely kizárólag a rábeszélést célozza, de meggyőzni nem tud. Andreae munkájának

III. részében rámutat a grammatikai tanítás üres és haszontalan voltára, Comenius pedig (Lab. XI. 5) a dialektikát olyan lencséhez hasonlítja, melynek segítségével nemcsak a külső alakot, hanem a dolog lényegét is észrevehetjük. Különben ez a gondolata sem önálló, mert a Mithologiae stb. III. részében azt olvassuk, hogy egy tudós megvette a dialektika és a retorika szemüvegét s bár mindenütt felhasználta, munkássága eredménytelennek bizonyult. Végre bizonyos Vives János tanácsára eldobja a szemüveget, amely a