X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912

I. Révai Miklós

4

ben írja Az úri hölgyhöz c. szép ódáját, amelyben esdve kéri a főrangú hölgyeket:

Teremtsd elő azon dicső kort,

Hol a magyar szó s név imádva lesz; s mentségükre azt mondja:

De nem, te nem vagy bűnös. Nevelőd Jellemtelen kornak volt gyermeke.

Milyen volt ebben a „jellemtelen korban“ az állapot magyar nemzeti szempontból, mikor legnagyobbjaink félszázad múlva még vigasztalannak látják a helyzetet? Ebben a „jellemtelen korban“ élt Révai Miklós, akkor, mikor a társadalomnak nyelve a francia és német, a hivatal- és a tudományé pedig a latin. Ez a XVIII. század sivár képe magyar nemzeti szempontból. Valóban szerencse volt a magyarságra, hogy II. József a nemesség jogait megbolygatta, a mi által őket maga ellen ingerelve tespedt állapotukból felébresztette.

Valóban szerencsénk, hogy épen ezen korban akadtak oly férfiak, legnagyobbrészt tanárok, akik életcélokul az elhagyott, el- parlagiasodott magyar nyelv művelését tűzték ki és akik életökkel is megmutatták, hogy tudnak ezért az életcélért kitartani, szívósan munkálni; tudnak, ha kell, tűrni és szenvedni is e szent cél érdekében. És az önzetlen munkának, a kitartó fáradozásnak meglett a jutalma. A tőlük megindított mozgalom mind általánosabb lett, és midőn a nemesség politikailag is életre ébredt: megkezdődött a harc a magyar nyelv jogainak érvényesítése iránt és ennek a harcnak az első gyümölcse az 1790-iki országgyűlésen hozott törvény volt a magyar nyelvről.

A harcosok egyik legkiválóbbika a szerény sors közt élő, de annál lelkesebben küzdő Révai Miklós volt. Már az 1790-ik országgyűlés alkalmával izgat a magyar nyelv érdekében: felkarolja Bessenyei György akadémiai tervét és nagy tevékenységet fejt ki a rendek közt egy tudós társaság megalapítása ügyében. Majd a magyar nyelv régi emlékeit tanulmányozza és kiadásukat határozza el, ugyanekkor tervezgeti nagy grammatikai munkáját is. 1803-ban ki is adja az Antiquitates I. kötetét és még ez évben Elaboratior Grammatica-jának I. kötetét, amelyet 1806-ban követ a második. E műveiben oly nyelvtörténeti módszert alkalmaz, mely a magyar nyelvészetben új korszakot nyit meg és amellyel dicsőséget szerez a magyar nyelvtudománynak, mert minden hatás mellett is e nemben megelőzi a külföldet.

Van azonban Révainak még egy másik nagy érdeme: buzgón