Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1917

II.A búcsúzó Odor Emíliáról

értette a hozzá fordulók szavát. Örült az örvendezőkkel és szo- morkodott a szomorúakkal. Segített rajtuk. Megnyitotta jóságának melegen buzgó forrását, hogy csordultig megtelt hálával annak a lelke, ki benne bízott és hozzáfordult vigasztaló szóért, vagy segítségért.

Mindig jóságos arca csak akkor borult el, ha lelkiismeretlenségbe, vagy hanyagságba ütközött. Az ő puritán lelke, — a mely nem ösmert fáradozást, kényelmetlenséget, ha az ügy érdeke valamit kívánt tőle, — megrezdült arra a gondolatra, hogy valaki — gyermek, vagy felnőtt — tudatosan, vagy szándékosan elmulasztotta kötelessége teljesítését.

Tanítványait hozzá szoktatta ahhoz a gondolathoz, hogy az életben nagyon sok baj, sőt szerencsétlenség a kötelesség elmulasztásából fakad. Hozzá szoktatta őket ahhoz a gondolathoz, hogy a kötelesség teljesítése alól senki se vonhatja ki magát, ki emberhez méltó életet akar élni. A maga példájával szoktatta őket ahhoz, hogy a legcsekélyebb dologban sem szabad kötelességeiket elmulasztani, mert valamint „a kisded makk merész sudárba szökkent,“ úgy a kis hiba is nagy bűnné sarjadozhatik. Megérttette velők, hogy nemcsak a földi, de az égi törvények által előirt kötelességeket is teljesíteni kell s azért embertársaikhoz jósággal, szeretettel, megértéssel közeledjenek. Hogy hitvallássá kell tenni minden embernek, de különösen minden nőnek amit kívánsz magadnak, azt tedd embertársadnak.

O azt tette. Amit kívánt magának, megtette embertársának Soha senkinek tudatosan fájdalmat, de még csak kellemetlenséget sem okozott. Sőt valami krisztusi nagylelkűséggel inkább magára vállalta a kellemetlenséget, csakhogy mást megmentsen tőle. És ha ez a más véletlenül gyermek volt, akkor még öröme is tellett benne.

Minden szavából és cselekedetéből kibuggyanó jósága teszi érthetővé, hogy tanítványai közül senki, még a legkisebbik sem félt a számtan órától. Nem munka volt az nékik, de kedves játék» amelynek mosolyogva mentek neki és ahonnan derülten távoztakSoha sem felejtem el egyik kicsiny tanítványát, mikor megpillantotta a már nyugalomba vonult Odor Emíliát, a túláradó szeretet vágyakozó erejével kiáltott fel: óh, ha még egyszer taníthatna Emilia néni, odaadnék az életemből egy esztendőt.

A hálának, a szeretetnek, a megértésnek ez a közvetlen ki-