Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1917
II.A búcsúzó Odor Emíliáról
10 fakadása jobban és többet beszél, mint a hivatalos kitüntetések, a felsőbb helyről szóló elösmerések, melyekben olyan bőséges része volt Odor Emíliának. Mert hiszen ő a gyermeknek, a gyermekért élt, annak a hálája volt hát neki a legnagyobb jutalom. De ha szerették őt a tanítványai, nem kevésbbé szerették és becsülték kartársai. Becsülték lelkiismeretességeért, pontosságáért, roppant munkabírásáért; szerették nagylelkűségéért, szives előzékenységéért s azért a végtelen és ritka emberben látható buzgóságért, melylyel másokat a bajtól és kellemetlenségtől meg akart kímélni. Tanítványainak meleg szeretete, karlársainak nagyrabecsülése, feljebbvalóinak elismerése kisérte őt a jól megérdemelt nyugalomba. Ez a szeretet, nagyrabecsülés tartja fel az összeköttetést most is közöttük. Ünnep az a — sajnos ritka — nap, mikor Odor Emilia ellátogat az iskolába. A szünetben zsibongó leányhad között végig hullámzik a hir: itt van Emilia néni! Lányok rózsás arca az ajtóhoz tapad, csillogó szemük az ablakon kandit be, hogy látnák őt és beszélnének véle. A kollegák örvendve keresik fel és bizony egyértelemmel gondolják: „haj de hiányzik nekünk Odor Emilia !“ Pedig közöttünk van most is. Éppen ez a gondolat bizonyítja. hogy közöttünk van. Hiányzik nékünk, emlékezünk reá, tehát velünk van. Velünk van és velünk marad mindaddig, míg az önfeláldozásnak, szeretetnek, a lelkiismeretességnek és pontosságnak, a munkakedvnek és munkabírásnak értéke lészen. Szekeres Margit.
