Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1911

III. Leányaink nevelése és pályaválasztása

11

képnek a vázolását. Messze ragadna célomtól; hanem elszoruló lélekkel rátérek saját thémámra.

Nem kell átmenetet keresnem; folytathatom ott, ahol elhagytam. Mert amiket fentebb mondtam, java részökben nemcsak a fiuk, hanem a leányok nevelésében is megtaláljuk. A társadalom képe ebből a szempontból itt is oly sivár, mint amott. Az „úrhat- námság“ veszedelmes hajszája itt is csak úgy ragadja magával a szülőket, mint amott. Pedig ezt veszedelmesebbnek tartom társadalmunkra, mint amazt, mert ennek rombolása sokkal erősebb, gyorsabb és sokkal mélyebben sorvasztja nemzetünk életének s az egészséges társadalom fejlődésének gyökerét.

Mert mi a nő valódi hivatása? Az, hogy egykor a családjának áldása, boldogító napja s a boldogság forrása legyen. A főhivatása, amelyre Isten teremtette, a családi életbe vezeti a nőt.

S ezzel szemben mit tesz a mai nevelés? Segíti-e, hogy ehhez a földi életben legmagasztosabb céljához közelebb juttassa ? Támogatja-e gyöngeségében ? Iparkodik-e józanabb útra téríteni eltévelyedésében? Szó sincs róla. Ellenkezőleg; inkább minden erejével rajta van, hogy hivatásától mentői jobban eltérítse.

S miért? Azért, hogy függetlenítse sorsától s biztosítsa megélhetését. Mert ki tudja : férjhez mehet-e? Meg ha mehetne is, kérdés: hogyan? Egy koldusból legyen kettő? Jobb, ha iskolákat jár. Legyen tanítónő, kereskedelmi alkalmazott, vasutas, postás, telefonos, telegrafos, irógépes kisasszony; sőt lehet ma már valóságos tanár, orvos; nemsokára talán már fiskális és bíró is?

A szülői nemes aggodalom előtt mindig nagy tisztelettel hajlok meg. Mentsen Isten, hogy belőle gúnyt űzzek ! Nincs ennél nemesebb gond, tudom magamról. Azt is elhiszem, sőt tudom is, hogy sok esetben van is erre a töprengésre komoly ok. Vannak esetek, amelyek valósággal javallják a leánynak ilyen célú nevelését is. Tiltakozom azonban ellene, hogy az ilyen gondolkodás egyetemes vezetője legyen leánygyermekeink nevelésének.

Korunk nagy bűne, hogy a leánygyermek zsenge ifjúságától fogva egyebet sem hall, mint a családi élet nehézségeinek latolgatását ; a házasélet rabságát; a feleség és anya elviselhetetlen terheit; hogy iránta irtózást, megvetést keltünk benne; hogy mindig a kenyérbiztosító pályák és szabad, független élet dicséretét hangoztatjuk; hogy folyton csak a könnyebb megélhetést állítjuk eléje s ezt tesszük nevelésük céljává, akár van erre külö-