Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1911

III. Leányaink nevelése és pályaválasztása

10

Az a régi, egészséges jó szokás, amely a gyermeket apja foglalkozásának, mesterségének, üzletének örökösévé tette, s amelynek nyomában anyagi jólét, tiszteletre méltó állapot fakadt s amely egész iparos-, kereskedő- stb. efféle dinastiákat teremtett és emelt társalmunk vezetői közé — ma már kiveszőben van. Megölte az „úrhatnámság.“ Régente a gazdag molnár, paraszt- gazda, iparos stb., ha iskoláztatta is fiát, legtöbbnyire csak azért cselekedte, hogy képessé tegye a tisztességes munkával és szorgalommal gyűjtött családi vagyon megbecsülésére és gyümölcsöző forgatására; hogy váljék belőle elég okos ember arra, hogy apja munkáját és tisztességét méltán örökölhesse. Nehány iskola elvégzésével — száz és száz esetben, a régi teljes (6 osztályos) gimnázium befejeztével aztán hazavitte fiát s kezébe adta azt a szerszámot, amely neki becsületet, vagyont, tisztességet szerzett. A fia folytatta és gyarapította. S lett belőle független ember, aki nem játszott ugyan urasdit, de úr volt a szó teljes értelmében, s „pár száz forintért — mint mondani szokás — sohasem kellett a szomszédba mennie.“

Ma más a világ felfogása. Ma mindenki tanult ember, úr akar lenni. Az iskoláztatás mániává lett, akár van rá tehetsége, akarata a gyermeknek, akár nincs. A szülői nemes gondot megmételyezte a nagyravágyás; a testi munka szégyenné lett; az úri koldusság pedig keresetté vált.

Hajdanta is lett szegény fiúból „úr“; de csak a rávalók- ból\ akit tehetsége kiemelt szegény társai közül, azt felkarolta papja, tanítója, urasága, rokonsága, s taníttatták közösen is, ha szülei nem bírták. S lett belőle pap, tanító, ügyvéd stb.

Ma azonban ahol gimnázium, reáliskola vagy másféle intézet van, ott minden szülő azt hiszi, hogy az ő gyermekének feltétlenül végig kell járnia, akár van rá tehetsége, akár nincs.

Régente az volt a sor, hogy szegénységen kezdték, s jóllétben végezték az életet; ma megfordítva van, s ritka az az apai-anyai örökség, amely az unokákra átszálljon. Ma úrként kezdjük s koldusként végezzük életünket. Innen fakad aztán az élet ezernyi ezer keserűsége, elégedetlensége, socialismus, nihilis- mus stb., mert Madách-csal szólva : „Sok az eszkimó, de kevés" a fóka!“ Sok az úr, de kevés a dolgos kéz és ennélfogva ritka a jó falat.

Nem folytatom tovább ennek az amúgy is eléggé ismert