VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1921

II. Emléklapok

Woyciechowsky József, Zavodszky Levente. — Hitoktatók: üallovich Jenő, Kun István, Laky Sándor, Luncz János, Marcell Mihály, Nagy Lajos, Neumann József, Pap Béla, Pap Gyula, Patay Pál, Sebestyén Jenő.

Az említettek közül tudományos, irodalmi és pedagógiai munkásságukkal kitűnő érdemeket szereztek: Darkó Jenő debreceni egyetemi tanár, a M. T. Akadémia tagja, klasszikus-filológus; Dsida Ottó győri tankerületi kir. főigazgató; Hornyánszky Gyula kolozsvári egyetemi tanár, a M. T. Akadémia tagja, klasszikus-filológus; Pékár Károly budapesti egyetemi m. tanár, esztétikai iró: Péch Aladár budapesti VÍ. kerületi reáliskolai igazgató, a Magyar Középiskola szerkesztője; Latkóczy Mihály klasszikus-filológus: Cserey Adolf természetrajzi iró; Burján Károly publicista.

Iskolánk az 1921 — 1922. iskolai évben fennállásának 20. évét töltötte be.

II.

Emléklapok.

Ünnepi beszéd

mondotta Vörös Béla r. tanár 1921. nov. 20-án az intézet névavató ünnepélyén.

Igen tisztelt Vendégeink! Kedves Tanulóifjak!

„Ha isten velünk, ki ellenünk?!“ Ezek az emlékezetes szavak lebbentek el Szent István ajakáról, mikor az ágyánál gyilkos szándékkal megjelent udvari ember, megborzadván az elkövetendő merénylet szörnyű voltától, kiejtette remegő kezéből a kardot, amelynek csörrenése a nagybeteg királyt szendergéséből felriasztotta. Az isteni Gondviselés nem engedte meg, hogy négy összeesküvő aljas merényletének legyen áldozata az a nagy férfin, aki nemzetének életét a keresztény magyar királyság megteremtésével hosszú századokon át, rendületlen hitünk szerint az idők végéig biztosította. Első királyunk életszentségének a ragyogó fénye földre sújtotta és bünbánatra kényszeritette az ágyához közeledő gyilkost, mire a jámbor uralkodó szívből megbocsátott neki, de három megátalkodott cinkostársa fölött mint szigorú, könyörtelen bíró Ítélkezett.

Magyar Testvéreim! Nemde kimondhatatlan fájdalom marcangolja a szivünket, lelkünket, gyötri egész valónkat és hideg borzalom remegted meg minden idegszálunkat, ha elgondoljuk, ha látnunk kell, hogy Szent István öröksége, a mi édes magyar hazánk ellen ugyancsak négyen csörtetik, vagy tartják készen a kardot. Teszik pedig ezt akkor, mikor ez a mi drága édesanyánk a ránk kényszeritett világháborútól kimerültén, a végzetes forradalmaktól elkábultan, a kegyetlen megszállásoktól kifosztottan és a belső meghasonlástól elernyedten, a megaláztatások és meggyaláztatások ágyán tehetetlenségre kárhoztatva, nagybetegen, bénán vonaglik ... De mi is bizhatunk az isteni Gondviselésben, ha a pártviszályok gonosz szellemét kiűzzük végre-valahára a nemzet testéből és bűnbánó lélekkel, egyszersmind Szent Istvánnak az erős hitével kiáltjuk oda minden ellenségünknek és az egész világnak: „ Ha Isten velünk, ki ellenünk?!“ Minket sem hagy elveszni az isteni Gondviselés, ha egyetértő, szakadatlan munkában és békés türelemmel várjuk azt az időt, mikor a külpolitika egén földerül a magyar igazság napja, amelynek fénye mellett mi is szívből megbocsátunk minden őszintén megtérő ellenségünknek, de a megátalkodott bűnösök felett megsuhogtatja az ítélet kardját a történelem . . .

Igen tisztelt Vendégeink! Kedves Tanulóifjak! A nagybeteget valóban csak a kellő türelem, csak az orvosnak és szeretteinek egyetértő, szakadatlan munkája mentheti meg az életnek, csak az adhatja vissza a betegnek régi épségét és egészségét. Nagybeteg közös édesanyánknak, magyar hazánknak teljes gyógyulását, a régi nagyságban és fényben ragyogását szintén csak a haza minden fiának, mindnyájunknak a vállvetett, közös munkájával érhetjük el, ha az orvos bölcs tanácsait követjük. És én ebben az ünnepélyes órában, amikor intézetünket Szent István nevével iktatjuk a haza további szolgálatába, megidézem orvosnak a keresztény magyar királyság atyjának, Szent Istvánnak a szellemét, amely most itt lebeg fölöttünk; megidézem a leikét, amely most a mi lelkűnkkel ölelkezik, . . . és már is hallom, hogy nekünk, a késő századokban született fiainak, csak ismétli a fiához, Imre herceghez intézett szavait: „Consuetudiiies sequere mcas'j ami lényegében annyit jelent: Kövess engem / *'