VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1917

I. † Vargha ferenc, rendes tanár

6

és csodálatraméltó életenergiája nem hagyta nyugodni, részt kért a háborús tanári munka nehézségeiből és csak annyi pihenést engedett magának* amennyi elég volt újra meg újra felújuló betegsége fájdalmainak ideig-óráig való elnyomására. Hiábavaló volt igazgatójának és a tanártársainak minden kérése, beteg testének rendszeres gyógykezelését minduntalan megszakította, hogy ismét elfoglalhassa helyét a tanári kathedránál.

A Gondviselés kegyelme még megszerezte neki azt az utolsó örömét, hogy március egyik napján kissé felfrissülve a régi, kedves környezetében viszontláthatta munkatársait és tanítványait, élvezhette a baráti érdeklődés és részvét melegét, a tanítványi hála és ragaszkodás jeleit. Mi mindannyian éreztük, — csak ő nem tudta, vagy nem akarta tudni, hogy ezen az emlékezetes napon örök búcsút mondott az iskolának.

Intézetünk homlokzatán a gyászlobogó egy becsülettel végigküzdött tanári pálya végét jelentette. Nekünk pedig, akiket a Gondviselés akarata a társadalom egy külön kis közösségébe tömörített, a gyászlobogó tudomásunkra juttatta egy értünk és velünk érző szív dobogásának megszűntét, egy jó barát és atyailag szerető nevelő elvesztését.

Dr. Koch Nándor^